December 13. Luca napja
December 13., Luca napja sok más jeles naphoz hasonlóan egyaránt hordoz keresztény hagyományokat és kötődnek hozzá attól teljesen független népszokások is.
Szent Lucia, a siracusai vértanú ünnepe egyúttal a mai köznyelvben is gyakran használt szólás - úgy készül, mint Luca széke – forrása is. De ki is volt a szentté avatott Lucia, és mi is az a Luca széke? A legenda szerint a háromszázas évek elején kegyetlen kínzások közepette vértanú halált halt siracusai Lucia egy másik szicíliai szűztől, Szent Ágotától kapta az égi útmutatást: az ő jegyese Jézus Krisztus, nem mehet férjhez pogány jegyeséhez. Hozományát szétosztotta a szegények között, hoppon maradt vőlegénye viszont nem hagyta annyiban a dolgot, feljelentette a hatóságoknál. A szüzességet fogadó Luciát bordélyba kényszerítve akarták megtörni, de a csoda folytán elnehezült testét 50 ökörrel sem tudták odavontatni. Ezután válogatott kínzásoknak vetették alá, de fájdalmat nem érzett, és még tőrrel a torkában is imádkozott. Csak akkor halt meg, miután egy paptól felvette az utolsó kenetet.
A Luc(i)a név a latin „lux” szóból származik, ami a közismert „fény” mellett a „szem”, „szeme világa”, „szeme fénye” jelentéssel is bírt. Ez a tény teremt némi kapcsolatot a szemfájósok, vakok védelmezőjeként is tisztelt Szent Lucia és a Luca-naphoz kötődő babonák, népszokások között. A Gergely-naptár bevezetése előtt ugyanis december 13. volt a fény hiányának, a sötétségnek a napja – merthogy ekkorra esett az év legrövidebb nappala és leghosszabb éjszakája.
Varázslások, babonák, Luca széke
Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az úgynevezett Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő évi termésre következtettek. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, egyben Jézust jelképezte. Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.
Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán „kotyolni” vagy „palázolni” indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. „Kity-koty-kity-koty” volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés. A fiatalok ezen az ünnepen, sok helyen alakoskodni is jártak. A Luca-asszonynak öltözött maskara vezette a Lucázást, aminek során a termékenységvarázslathoz szükséges rigmusokat adtak elő. Mondóka kíséretében megpiszkálták a tyúkokat is, hogy jó sok tojást tojjanak.
Szokás volt az is, hogy az emberek e naptól kezdve 12 napon át megfigyelték az időjárást. Úgy vélték ugyanis, hogy amilyen az első nap, olyan lesz az eljövendő év első hónapja, amilyen a második nap, olyan a második hónap és így tovább. Ezt nevezik Luca kalendáriumának. Luca napjához sokféle házasságjósló eljárás is kapcsolódott. A Drávaszögben a szemétdombra állva hallgatództak. Ahonnan a kutyaugatást vagy kakaskukorékolást hallották, úgy vélték, abból az irányból jön meg a jövendőbelijük. Zsérén a lányok somgallyat tettek a vízbe, hogy karácsonyra kizöldüljön. Ezt magukkal vitték az éjféli misére, utána titokban megérintették azt a legényt, akit ilyen módon is igyekeztek magukhoz kötni. Kiskanizsai hagyomány szerint Luca szemét tűvel szurkálták ki, ezért nem szabad az ünnepén varrni. Az Ipoly mentén úgy hitték, ha valaki fon ezen a napon, "Luca bedobja orsóját a kemencébe".
A kisalföldi Csallóközben és a Nyitra vidékén fehér lepelbe öltözött legények keresték fel a házakat. Arcukat belisztezték, hogy ne ismerjék fel őket. Lisztbe mártott tollseprűvel sepregettek. A Csallóközben Luca csak férfi lehetett, fehérbe öltözött, nem volt szabad megszólalnia. Söprűt, vagy meszelőt vitt magával. Mímelték a meszelést, a háziak arcát is "meszelték", hogy ne legyenek kiütésesek.
Luca napjához számos szokás kötődik, amelyek közül legismertebb Luca székének hagyománya. Igaz, a köznyelvben nem annyira a székfaragás célja, mint annak kissé elhúzódó, vontatott módja bír jelentéssel - a lassú, körülményes ténykedésre használjuk a kifejezést: úgy készül mint Luca széke... A hagyomány szerint viszont Luca székét éppen ebben a tempóban, 13 napon át, kilencféle fából (kökény-, boróka-, körte-, som-, jávor-, akác-, jegenyefenyő-, cser- és rózsafából) kellett kifaragni, hogy megkapja mágikus erejét. Ráadásul a híres-hírhedt pentagramma (egyik magyar jelentése szerint boszorkányszög) formához igazítva – de ettől a kötelezettségtől az idők folyamán egyre inkább eltekintettek... A szék alakja régen egy szabályos ötszög köré írt, öt egyenlő szárú háromszögből készült forma volt, amit állítólag már a kelták varázsló papjai, és a druidák is ismertek. Eredendően háromlábú szék volt, mert úgy tartották, a hármasság a biztonság alapja… Készítője Luca napjától kezdve, mindennap faragott rajta egy kicsit, s csak Karácsony estjére volt szabad elkészülnie vele. Ha a szék gazdája erre felállt a karácsonyi éjféli misén, a gyülekezetben meglátta a mások számára láthatatlan, szarvat viselő boszorkányokat. Viszont azok is meglátták őt, és kezdődhetett a versenyfutás: a székkel a hóna alatt rohant haza, utána a boszorkányok – de a sajátos játékszabály szerint azoknak közben fel kellett szedniük a székfaragó által korábban elszórt mákszemeket is. Így a verseny kimenetele eléggé egyértelmű volt – de ahhoz, hogy végleg eltűnjenek a boszorkányok, a széket még el is kellett égetni.
A lucaszékhez hasonló készítmény a Luca-ostor, amelyet szintén tizenhárom nap készítenek, és karácsonyra fejeznek be. Aki elviszi a templomba, az ott megismeri a boszorkányokat, sőt a Luca-ostorral megverheti őket. A Luca-ostor nyele fonott vessző volt. Ehhez kapcsolódott a szintén három ágból egybefonva a kenderből készült ostor. Az ostor kenderből font részére a befejezés előtt kilenc hurkot /bogot, csomót, bibircsókát/ kötöttek.
Az évszázadok során számos egyéb babona is kötődött Luca napjához, a legrövidebb naphoz – közös vonásuk volt ezeknek, hogy az ekkor történtek meghatározzák a következő esztendő eseményeit, történéseit is.
Ezek nyomai ma már csak elvétve fedezhetők fel – de Luca székének emlegetése azért őrzi a nap különös jellegét.
Forrás: Élő Népművészet, Néprajzi lexikon
Szeretettel, Pusztai Orsolya