Holdfázisok hatásai
Csodálatos és ugyanakkor megpróbáló időszakban élünk. Mind energetikailag, mind fizikai környezetünkben is fokozott hatásoknak vagyunk kitéve. Mivel a változás és fejlődés elkerülhetetlen, hiszen a lét lényege, ezért minél nagyobb ellenállásba vagy „beágyazott” energiákba ütközik a fejlődést hozó erő, annál erőteljesebben megnyilvánuló és érezhető változást eredményez.
A Hold és a Nap energiarendszere segítő energiaegyesülésben van, mert az elmúlt években egy olyan csatorna aktiválódott, mely az Új Föld-kapun keresztül összekötve érvényesíti ezen égitestek erejét.
Olyan formaként látható energetikailag, hogy a Holdnak van egy kis Napja, ami mellette áll és rendszerében vele összekapcsolódik, és ugyanígy a Nap mellé is odaállt egy Holderő.
Ez egyszerre felerősítő, de kiegyenlítő hatás is.
Felerősíti azokat a hangolásokat, melyek az energiarendszer felkészítését végzik a finom, magasrezgésű energiákra, és kiegyenlíti azokat, melyek túl erős hatással lennének az identitás-egyensúlyra.
Mivel a kiegyenlítődés és a harmónia megtalálása és fenntartása nagyon fontos az évben érkező hangolások befogadására és beépítésére, ezért égi segítőink fokozottan figyelnek a kiegyensúlyozásra.
Az égi beállítások ezért bár erősen érvényesülnek, mindig harmonizáló energiákkal is párosulnak. Ez nem jelenti azt, hogy láblógatva kell várnunk és elvárnunk mindent, mert igenis sokat segíthetünk önmagunk fejlődésében, ha mi is tudatosan végezzük a harmonizálást minden érkező energiahangoláskor.
Holdfázisok hangoló hatásai:
Minden újholdkor energiáink letisztultan állnak az érkező beavató és alakító hatások előtt.
Ekkor energiarendszerünk olyan csúcsponti állapotban van, amikor képes magába fogadni és ugyanakkor magából átadni a szükséges energiákat. Ebben az állapotban sokkal könnyebben kezdünk neki bármilyen átalakulásnak, mert az emberi tudat ilyenkor sokkal fogékonyabb. Az újhold kitágítja tudati tereink horizontját, ezzel befogadóvá tesz minket mindenre, minden új-ra. A leáradó és beállító erők ekkor kezdik el munkájukat fizikai síkon is, hiszen először szellemi és lelki tereinket hangolják. Ha tudatos befogadók vagyunk, fizikailag is érezhető változásokat tapasztalhatunk.
A növekvő hold jegye D (mint dagad) a belélegzéssel, a felvétellel és a növekedéssel van kapcsolatban. Az energiák befelé hatnak, vagyis minden olyan dolog végezhető el ilyenkor könnyedén és tartósan, amely a táplálást és növekedést célozza. Szervezetünk inkább az erősítésre, a felvételre vált fogékonnyá, de az öngyógyító erők ilyenkor erősek. Ezért nyitottan forduljunk az isteni Fények irányába és tudatosítsuk magunkban fejlődési, tanulási szándékunkat. A növő hold jegyében az érkező energiák „leáradó-módban” vannak, felnyitják az aktuális aktiváló kódokat és elkezdik a beállításokat, melyek elsősorban feltöltő-kiürítő jellegűek. Ez azt jelenti, hogy az érkező fényerők feltöltik az adott részeket, miközben kiürítik/kitolják belőle a nem kívánatosakat. Sokszor ez fizikai tünetekkel is jár. Van például, akinek folyamatosan, minden megfázás nélkül folyik az orra. Ilyenkor érdemes tisztító meditációkat végezni, a könnyebb befogadás érdekében.
Holdtöltekor érjük el a felvevőképességünk csúcsát, de szervezetünk gyakran reagál idegességgel erre az időszakra a fokozott Holderő leáradás miatt. Lelkünk ekkor nagyon nyitottan válaszol mindenre. Felszínre jöhetnek elnyomott érzések, gondolatok, melyek megszabadulásra várnak. Ez a nap így a kiürülés napja is. Ezért érdemes minden olyant elengedni magunkból, ami feszültséget, zavart, gátat okoz. Egyszerűen ismerjük fel mi az a dolog/dolgok, ami zavar minket. Szívünk jelzőrendszere segít nekünk ebben. Majd kérjük meg Holdanyát vegye el tőlünk és változtassa át, majd gondolatban „postázzuk” el neki mindezt. Ne feledjünk köszönetet mondani neki.
A fogyó hold jegye C (mert csökken) megszabadít minket a kétségektől, hiszen ha a növekvő hold a belégzés szakasza, akkor ez a kilégzésé. Az energiák ilyenkor kifelé hatnak, vagyis minden olyan dolog könnyedén és tartósan elvégezhető, amely a tisztulást, megszabadulást és adakozást jelöli. A lelkünk ilyenkor adakozó, adni, megmutatni vágyó. Az ekkor ható hangoló energiák ilyenkor leginkább „felszálló”, elengedő-befogadó módban vannak. A már felnyílt aktiváló-kódok visszajelzése és esteleges korrigálása folyik. Ekkor olyan erők hatnak, melyek rögzítik a kívánatos változásokat úgy, hogy közben felszabadítják az ezeket gátló energiákat. Segíthetünk, ha olyan meditációkat végzünk, melyek elfogadják és rendszerünkbe építik a szükséges beállításokat. Ezzel együtt kérjünk harmonizálást is, mert a beáradó fények sokszor telítődés szerű feszült érzést okozhatnak.
Ha folyamatosan nyitottak és pozitívak vagyunk a minket segítő erőkkel szemben, és tudatosan segítjük önmagunkat az el-, és befogadásukkal, energiarendszerünk átalakulása harmonikusan és a nekünk megfelelő módon mehet végbe.
Tartsunk fenn folyamatos kapcsolatot szívünkön át lelkünkkel, hogy minden visszajelzés vezessen és megerősítsen döntéseinkben. Ez a jelzőrendszer sosem hazudik nekünk, így önmagunk választhatjuk meg, mi a hasznos és előrevivő számunkra.
Kellemes fejlődést!