A most dolgozó energiákról...
A jelenleg zajló hangolások, az energiák okozta érzetek és gondolatok sok emberben vetették fel a kérdést: Hogyan lehet, hogy a mostanság ható energiákat, mintha éppen fordítva érzékelném?
Sok az igazságtalanság a környezetünkben és velünk is olyan dolgok történhetnek, amiket nem éppen az igazság „kategóriába” sorolnánk… Mintha direkt bosszantani akarnának minket.
Ezért írok le most néhány gondolatot ezzel kapcsolatban…
Sokan tudjuk és tapasztaltuk már, ahhoz, hogy valami tisztán a részünkké váljon, helyet kell biztosítanunk neki, ahol ezután életünk valójaként velünk, bennünk létezik. Ha ezt a helyet kitölti más, ami nem engedi, hogy ajándékunk elfoglalja méltó részét bennünk, akkor előbb azt át kell tennünk a saját terébe, vagy ki kell ürítenünk magunkból, ha már nincs feladata bennünk, így szabadítva fel a helyet, melyet méltán kitölthet már a leáradó és bennünk lakni vágyó isteni részünk.
Ne feledjük, hogy a megismerés szerves része az, hogy felismerjük azt, amik Nem vagyunk, így nem részünk, és képesek legyünk ezután megkülönbözetni attól, amik vagyunk, ami a részünk. Így érthetjük csak meg önmagunkat és ismerhetünk MAGunkra. Ez a megkülönböztetés ereje, mely fizikai életünk útmutatója. Ez egy egyszerűsített használati utasítás az emberi élethez. Választhatsz, de okosan válassz! Előbb tudd meg, mi az mi javadra válik, előre visz isteni utadon, s mi az, ami hátráltat, vagy eltérít téged.
Ismerj meg és ismerj fel! Ezek a felismerést segítő energiák szövik át most lét-terünket. Azt szolgálják, hogy megszabaduljunk, önként választva ezt, a gátaktól és szétziláló energiáktól, hogy beengedhessük a segítő, építő, egy-esítő isteni erőket magunkba.
Csak akkor lesz teljes részünkké valami, ha tudjuk, mi az.
Így ahhoz, hogy az isteni Igazságot megértsük, de ez minden további hangolásra is igaz, és magunkba engedve részünkké és tudatos eszközünkké tehessük, meg kell látnunk, fel kell ismernünk: hol hiányzik ez bennünk?
Hol és miért nem tud érvényesülni és eltölteni bennünket, mert gátak, felhúzott falak, vagy félelmek nem engedik beáramlani és beteljesíteni feladatát.
Mit kell felismernünk és tennünk ahhoz, hogy ez megváltozzon és befogadva az istenit, gazdagodjunk, épüljünk, egy-esüljünk? Mit kell mindebből megtanulnunk, és megértenünk? Mi az, ami igazán fontos, és mi csak a látszat?
A most történő folyamatos szembesülésekkel, melyek mind tanító szituációk és egyéni próbák, felismerhetjük ezeket a gátakat, mert csak felismerés után vagyunk képesek nekilátni, hogy lebontsuk őket.
Minden szituáció tanít valamire. Minden, ami velünk, vagy mással történik és megérint bennünket, azzal dolgunk van. Vagy mi tanulunk és leszünk többek, jobbak, tudatosabbak általa, vagy mi tanítunk vele másokat, hogy ők is jobbá válhassanak. Ez minden létezők közötti kapcsolatra igaz és a szerepek folyamosan cserélődnek. Nem mindig mi vagyunk a tanulók, de nem is mindig mi tanítunk. Tanulunk egymástól és közben tanítjuk is egymást.
Ezek próbatételek, melyeket magunk elé állítunk, ezzel kövezzük ki a saját és az utánunk jövők útját is. Ezek a velünk történő gondolatokra, érzésekre és tettekre sarkalló dolgok érdemességünk próbái.
Itt az áldással érkező tudás, de megszolgálod-e?
Vannak gyönyörű meséink, melyben benne vannak az Univerzum törvényeinek és szakrális működésének leírásai.
Biztos emlékeztek a három nap az esztendő… mese-fordulatra... Ahhoz, hogy megkapd a jutalmad, három napig szolgálnod kell és bizonyítanod érdemességed a fizetségre.
De belegondoltatok mit is jelent a 3?
Test – lélek – szellem. Ismerős jelkép?
Mind a háromban bizonyítanod kell, hogy megkapd a hőn áhított dolgot. A nemes szellem csak akkor tudja teljesen átjárni lelked, ha az tisztán engedi át a Fényt, így nemesítve át a fizikai testet. Ekkor lesz az Élet kegyelemmel teljes!
Ám az embernek nem a hegyről kell lejönnie, hanem éppen hogy a hegyet kell megmásznia.
Ezért a fizikai test méltó megtisztításával és megbecsülő szeretetével kell kezdenie alulról az építkezést. Észre kell vennie azokat az életében fennálló, akadályozó tényezőket, melyek útjában állnak a lélekkel való harmóniának. Ezeken változtatva és azokat az isteni mintákkal felcserélve fokozatos fejlődéssel és egyesítéssel érheti el a következő szintet. Itt léphet a szellemi energiával tudatos kapcsolatba és hívhatja le azok segítő erejét. Így lesz egység, így teljes a szolgálat.
Ezért most figyeljetek magatokra, magatokba. Szívetek jelzőrendszerén át tájékozódjatok és ismerjetek fel.
Lássátok meg, ha dolgotok van valamivel, mert így hittel és szeretettel tudtok vele szembenézni és felismerve elengedni, ha kell! Minél jobban tiltakoztok ellene, annál több dolgotok lesz vele... Tapasztaljátok meg és döntsétek el, kell-e nektek? Ha igen, becsüljétek meg, ha nem, oldjátok el.
Így lássátok meg azt is, ha valamin már túlléptetek, hogy többé már ne kössétek hozzá magatokat a régi mintákhoz való ragaszkodásotokkal.
Ha ez már nem te vagy, már nem ilyen, akkor ideje, hogy válts. Lényegülj át, és engedd az isteni által megtisztulni magad.
Amit kapsz, azért megdolgozol… Önmagadnak szolgálsz, s ha letelik a 3 nap, meglesz a jutalmad is.
Jó munkát!
Pusztai Orsolya – lélekgyógyász