
Szellemi Fény üzenete
Egyként, mint Fény kell teljesednetek, hogy a Ragyogás legyen igaz Létetek. Mindenetek megadatott hozzá s nem kell félelemben élnetek!
Mit szeretetben megismertek és elfogadtok, az már részetekként bennetek ragyog, de addig meg nem mutatkozik, míg ti fel nem tárjátok!
A megismerés, Önvalóra ébredés feladata lett tiétek, mert ti vállaltátok, hogy Fényből árnyékba léptek, hogy bevilágítsátok a sötétet s így megmutassátok Önmagatok az Örökkévalóban!
Mindez hosszúnak tűnik nektek, mert az idő korlátait húztátok magatok köré, s végtelenségeteket behatároltátok az anyagi létbe. Ezt az illúzió-álmot mindaddig fenntartjátok, míg magatokat Önmagatok előtt fel nem feditek, s isteni Igazságotokra rá nem ismertek!
Mindenki isteni Magjaként ÉLEK, mint szellemi Fény a Teremtés Szavában. Isteni ÖnValótokként szólok hozzátok s e hang mindőtök szívében visszhangzik születésetek óta. Fényetek, mi Vagyok tartja fent bennetek a keresés, megismerés és hazatérés vágyát, mert Önmagához kíván csatlakozni, hogy Egyesüljön a F-ÉN-Y!
Ez a benső vágy egy hajtóerő, mely az isteni hívásra felel. Szellemed kitárt karja az Isteni FÉNYességbe ölel, hogy beborítson a Magasztosság erőivel. Ez isteni rendeltetésed: a Magasztosság elérése Benned!
Ez az állapot minden körülménytől független, de minden nyilván-való Tőle függ.
A Magasztosság az a Valóság mely az EGYség állapota. A Magasztosság szellemi Fény, Isten-i Egy.
E szellemi Fény dimenziókban való szétáradása a Megosztottság születése. Ekkor lesz a rész, mint minőség megnevezhető, az oszthatatlan-osztható. A Magasztosság a Megosztottságban válik megismerhetővé.
De a kapcsolat a részek között megszakíthatatlan, ez az elkülönülés látszólagos, s a felismeréssel válik újra EGY-gyé.
A Megosztottság a tanulás próbája, a csukott szemmel látás felfedezése, az irányok megismerése. A viszonyítás tapasztalatainak összegzése.
Ha a Mag-ot fordítva teszed földbe, először lefelé indul el a hajtás, majd felismerve a Fényt megfordulva felfelé törekszik!
A Megosztottság így válik Magasztossággá a Tudatosság növekedésében! A lent így nyer értelmet a Fent tükrében. A fizikai a szellemi ismeretében.
De felismered? Mihez viszonyítasz?
A Fényhez? Magadhoz?
Az Önnönhöz, vagy az álmodotthoz?
Ehhez először Önmagad kell felismerned. A szellemi hajtást, mely függetlenül iránytól, tértől vagy időtől a Fénybe tart. Növekedése lelked táplálásán alapul, mert szárnyaid a Fénybe általa repítenek.
Ismerd fel szellemi Fényed Bennem s akkor ÉN is rám ismerek Benned!
Így fordul át a lent a Fent-be, s a kint is Bent lesz ezután, hogy Fény által emeld Önnön Léted a Magasztosság állapotába!
Szellemi Fényed Benned Vagyok! Ismerj fel Önnön Léted által!