5 perces bölcsesség - a falakról...
Életünk folyamán falakat építünk.
Ezek a falak arra hivatottak, hogy mögé rejtsük mindazokat a fájdalmakat, szomorúságokat, tagadni való, elfogadhatatlan emlékeket, melyek elől menekülni szeretnénk, de fogalmunk sincs hogyan?
A falakat ezután már nem vagyunk hajlandóak észrevenni, de azért, hogy mégis tudjunk az életterünkben közlekedni, hidakat építünk.
Ezek a hidak összekötik a falak két oldalán lévő területeket, áthidalják az érzelmi, gondolati szemetet, de nem oldják meg a problémáinkat.
A hidak szép lassan komforttá válnak, és elfeledjük hogy máshol, máshogy is lehetne közlekedni.
A falak lassan a táj részeivé lesznek, és már észre sem vesszük, hogy ott vannak, főleg arról feledkezünk meg, miket rejtettünk mögéjük.
A falak jelentik a komfortzóna határait, a magunk által épített barikádokat. Minél több falat építünk, annál jobban szűkítjük a mozgásterünket, annál kevésbé látjuk a világ lehetőségeit, és éljük meg saját szabadságunkat!
Szép lassan elhisszük, hogy ezek a falak nem is gátak, hanem védelmi vonalak. Lassan megtanulunk bujkálva élni, elrejteni önmagunkat, letagadni valódi vágyunkat a szabad életre, a boldogságra.
Ezek a falak arra hivatottak, hogy mögé rejtsük mindazokat a fájdalmakat, szomorúságokat, tagadni való, elfogadhatatlan emlékeket, melyek elől menekülni szeretnénk, de fogalmunk sincs hogyan?
A falakat ezután már nem vagyunk hajlandóak észrevenni, de azért, hogy mégis tudjunk az életterünkben közlekedni, hidakat építünk.
Ezek a hidak összekötik a falak két oldalán lévő területeket, áthidalják az érzelmi, gondolati szemetet, de nem oldják meg a problémáinkat.
A hidak szép lassan komforttá válnak, és elfeledjük hogy máshol, máshogy is lehetne közlekedni.
A falak lassan a táj részeivé lesznek, és már észre sem vesszük, hogy ott vannak, főleg arról feledkezünk meg, miket rejtettünk mögéjük.
A falak jelentik a komfortzóna határait, a magunk által épített barikádokat. Minél több falat építünk, annál jobban szűkítjük a mozgásterünket, annál kevésbé látjuk a világ lehetőségeit, és éljük meg saját szabadságunkat!
Szép lassan elhisszük, hogy ezek a falak nem is gátak, hanem védelmi vonalak. Lassan megtanulunk bujkálva élni, elrejteni önmagunkat, letagadni valódi vágyunkat a szabad életre, a boldogságra.
Egyedül árnyék énünk elég bátor ahhoz, hogy időről-időre felálljon a falak tetejére, és felhívja rá a figyelmünket, itt bizony valamit tenni kéne!
De mivel árnyék énünk képviseli mindazt, amit el kívánunk rejteni magunkban, direkt elfordítjuk a fejünket, nem veszünk róla tudomást. Mindazt amire minket figyelmeztne, azt letagadjuk, vagy éppen megtámadjuk, ellehetetlenítjük.
De az élet, a teremtés bölcs! Tudja, hogy az emberi ego a legnagyobb elkerülő, és tagadó. Ezért hoz nekünk olyan lehetőségeket, olyan élethelyzeteket, melyben a változás, az átalakulás elkerülhetetlen. Ezek a változások forgószélként söpörnek végig világunkon, földrengésként döntik le a falainkat, és láthatóvá teszik az általunk felhalmozott szemetet, az érzelmi tagadás igazi valóságát.
Ilyenkor elborít bennünket mindaz amit eddig el rejtettünk, mint az óceánpartot a vízbe dobált szemét, és muszáj szembesülnünk önmagunkkal!
Amikor a falak leomlanak, látszólag egyedül maradunk minden problémánkkal, de ne feledjük ott van árnyék énünk, aki ugyanúgy a megoldásra vágyik, ahogyan mi is!
Ha vele szövetséget kötünk, ha megtanulunk nem félni tőle, ha egy kicsit megszűnünk tagadni őt, olyan dolgokban ad iránymutatást, melyek helyreállítják bennünk a harmóniát.
Árnyék énünket nem valaki más hívta életre, csakis mi, magunk! Ezért, mivel ő a mi teremtésünk, pontosan visszatükrözi mindazt, amiből lett.
De mivel árnyék énünk képviseli mindazt, amit el kívánunk rejteni magunkban, direkt elfordítjuk a fejünket, nem veszünk róla tudomást. Mindazt amire minket figyelmeztne, azt letagadjuk, vagy éppen megtámadjuk, ellehetetlenítjük.
De az élet, a teremtés bölcs! Tudja, hogy az emberi ego a legnagyobb elkerülő, és tagadó. Ezért hoz nekünk olyan lehetőségeket, olyan élethelyzeteket, melyben a változás, az átalakulás elkerülhetetlen. Ezek a változások forgószélként söpörnek végig világunkon, földrengésként döntik le a falainkat, és láthatóvá teszik az általunk felhalmozott szemetet, az érzelmi tagadás igazi valóságát.
Ilyenkor elborít bennünket mindaz amit eddig el rejtettünk, mint az óceánpartot a vízbe dobált szemét, és muszáj szembesülnünk önmagunkkal!
Amikor a falak leomlanak, látszólag egyedül maradunk minden problémánkkal, de ne feledjük ott van árnyék énünk, aki ugyanúgy a megoldásra vágyik, ahogyan mi is!
Ha vele szövetséget kötünk, ha megtanulunk nem félni tőle, ha egy kicsit megszűnünk tagadni őt, olyan dolgokban ad iránymutatást, melyek helyreállítják bennünk a harmóniát.
Árnyék énünket nem valaki más hívta életre, csakis mi, magunk! Ezért, mivel ő a mi teremtésünk, pontosan visszatükrözi mindazt, amiből lett.
Ha megértjük az ő szenvedését, magunkat is megértjük.
Ha megértjük az ő félelmeit, a saját sztereotípiáinkat is feloldhatjuk.
Minden nehéz változáskor, amikor azt érezzük, ránk omlik minden, először is, engedjünk teret az érzelmeinknek.
Ha kisajnáltuk magunkat, üljünk le, tekintsük a bensőnkbe, és szólítsuk meg árnyék énünket.
Hívjuk őt meg egy beszélgetésre.
Mint egy olyan régi ismerőst, akit régóta kerülünk, mert kellemetlennek érezzük vele a találkozást.
Szedjük össze a bátorságunkat, tudatosítsuk, hogy előbb-utóbb ennek meg kell lenni, álljunk bele a helyzetbe, és nézzünk szembe a félelmeinkkel!
Hívjuk meg szívünk szeretetét mint a napfényt, hogy ragyogja be a találkozás terét.
Vértezzük fel magunkat az elfogadás palástjával, és egyszerűen kérdezzük meg árnyék énünket, mit szeretne nekünk mondani?
Hallgassuk meg őt figyelmesen, arra koncentrálva milyen útmutatást és tanítást ad nekünk? Ha figyelmesen hallgatjuk rádöbbenünk, hogy ő nem bántani, hanem segíteni akar.
Ő ugyanúgy boldogságra vágyik, ahogy mi, de amíg mi keressük az utat, és kerülgetjük a buktatókat, ő pontosan ismeri az akadályokat, amik eltérítenek.
Ha kisajnáltuk magunkat, üljünk le, tekintsük a bensőnkbe, és szólítsuk meg árnyék énünket.
Hívjuk őt meg egy beszélgetésre.
Mint egy olyan régi ismerőst, akit régóta kerülünk, mert kellemetlennek érezzük vele a találkozást.
Szedjük össze a bátorságunkat, tudatosítsuk, hogy előbb-utóbb ennek meg kell lenni, álljunk bele a helyzetbe, és nézzünk szembe a félelmeinkkel!
Hívjuk meg szívünk szeretetét mint a napfényt, hogy ragyogja be a találkozás terét.
Vértezzük fel magunkat az elfogadás palástjával, és egyszerűen kérdezzük meg árnyék énünket, mit szeretne nekünk mondani?
Hallgassuk meg őt figyelmesen, arra koncentrálva milyen útmutatást és tanítást ad nekünk? Ha figyelmesen hallgatjuk rádöbbenünk, hogy ő nem bántani, hanem segíteni akar.
Ő ugyanúgy boldogságra vágyik, ahogy mi, de amíg mi keressük az utat, és kerülgetjük a buktatókat, ő pontosan ismeri az akadályokat, amik eltérítenek.
Gondoljunk árnyék énünkre úgy mint egy válság-menedzserre, akinél ott a katasztrófa-terv, és szükség esetén megtanít bennünket, hogyan építsük újjá magunkat.
Lassan közelítsünk felé, ahogyan a kis herceg a rókához, ismerjük meg, barátkozzunk meg a jelenlétével, halljuk meg a hangját, és engedjük, hogy a benne lévő tudás segítségével, leomlott falaink helyén kertek nőjenek, gyümölcsfák teremtenek, új otthon és boldogság legyen!
Áldással, Pusztai Orsolya Lélekgyógyász
Áldással, Pusztai Orsolya Lélekgyógyász