LUBQE7276

 Találkozás Bali szellemével

 

Bali, Indonézia részeként egy külön kis gyöngyszem. Míg Indonézia lakosainak 90%-a muszlim, Balin egy különleges vallási esszencia él; a Balinéz hinduizmus, mely indiai gyökerekből és jávai behatásokból áll, a Balin megtalálható animális-mágikus elemekkel fűszerezve.

 

Alapja, a világban élő egyensúly megtartása: a kint és bent, fent és lent, jó és rossz együttesen működő ereje és harmóniája. Ez a láthatatlan szellemi világ és a látható fizikai lét elválaszthatatlan, szerves egységéből adódik. Ez azt jelenti náluk, hogy az ember, ha harmóniában van a szellemi erőkkel (Istennel, és a Természettel), akkor harmóniában él a többi emberrel (kapcsolódás), ezáltal harmóniában van a saját életével, önmagával.

 

agung kicsi 

 

A magasságok ereje, a hegyek szelleme felfelé kapcsol és a szellemi világokkal hoz harmóniába. Ez talán a jó fogalma, de ne essünk a sztereotípiák csapdájába, hiszen Balin minden elfogadott (isteni minőségei Dewa és Dewi).

 

A tengerek mélye pedig lehúzó erejével, megmutatja a bennünk-, és a világban élő félelmeket, és gonoszt (a zűrzavar démonai).

 

vizeseskicsi

 

Ugyanakkor minden víz szent, és ahol folyók találkoznak, templom épül. Ezek a templomok nem magas falakkal körülvett, beépített terek… hanem faragott oszlopokkal, a Szentháromság (Trimurti) erejének tiszteletére állított szimbólumokkal teli, elkerített, de mégis szabad terek. Ide érkeznek a láthatatlan erők, az ide állított „üres” székben foglal helyet a Teremtő erő, a Láthatatlan irányító (Sang Hyang Widhi Wasa).

 

templom

 

A karma tiszteletének ereje mindent áthat. A balinéz emberek mindennapjait ez az örök törvény vezérli: tiszteld a láthatatlant, hogy tiszteletben élhesd meg a láthatót… Ezért minden reggel és este felajánlást tesznek a láthatatlan világnak, egy kis szertartás keretében, mely mantrákat és kézmozdulatokat tartalmaz.

A felajánlás egy kis banánlevél tálkába helyezett virágokból, ételadományból (rizs és kávé) és füstölőből áll. Ezáltal a színek és a formák jelképezik a négy elemet, a szellemi és a fizikai világ kapcsolódását.

 

trimurti kicsi

 

 

A Szentháromság erőit a világot teremtő Isten; Brahma (színe vörös), a világot fenntartó és oltalmazó Visnu (színe fekete), és a világ változását segítő, lebontó erővel bíró Síva (színe fehér) képviseli.

 

 

Esetem az elemekkel…

 

Balin érezhetően működnek az elemi erők. Másképp, mint itthon, valamilyen ősi, ösztönszerű erőt ébresztenek benned, mely elementális erővel, mégis melyről jövőn kezd el dolgozni benned. Ehhez hozzájárul a természettel való együttélés, természetanyánkkal való napi kapcsolódás. A balinéz házak nyitottak, hogy átjárja őket a levegő. A természet szerves részeként együtt lélegzel minden élőlénnyel… legyen az a kintről beáradó frangipáni virág (Bali virágszimbóluma) illata, vagy a falon kúszó gyíkocska (csicsak) látványa.

 

csicsakkicsi

 

A Természet Balin magába szippant, nincs „menekvés”. Lakhatsz modern, légkondis házakban is, de mikor kilépsz onnan, részévé válsz valaminek, ami nem elmondható, csakis megélhető.

Én is megéltem nap, mint nap ezeket a kapcsolódásokat.

 

termeszet

 

Az első, ami megérintett, Bali szelleme, a szobrokon, és szimbólumokon keresztül. Egy ősi erő kapcsolódott benső valómhoz, és ébresztette fel bennem a Lét tiszteletét. A mindenhol jelenlévő istenábrázolások és szimbólumokban gazdag faragványok beszéltek hozzám… de nem szavakban, hanem belső érzésekben, intuitív módon. Benső Én-em, éteri lényegem ébredezett.

A dús növényzet, az élénk színek, az illatok, a formák, leföldeltek, összekapcsoltak a Természettel.

 

 barongkicsi

 

Éreztem a hely szellemét, majd megtudtam, hogy Balin a jó szellemet Barong-nak hívják. Férfi minőségű és oroszlánszerű kinézetű. Számunkra kicsit furcsa, és mi inkább „félelmetesnek” mondanánk, hosszú agyaraival és kidülledő szemeivel, de ne feledjük, az animális, állati szimbólumok áthatják a balinéz kultúrát.

Mikor szívemet megkérdeztem, hogy miért kell egy jó, szellemi védelmezőnek ilyen kinézet, a következő intuitív választ kaptam: aki jószándékkal közeledik, az átlát a külső megjelenés álarcán, és tudja nincs félnivalója. Így bátran találkozhat és kapcsolódhat Bali erejével. Aki viszont rossz szándékkal közelít, azt megijeszti a zord kinézet, így sarkon fordul és menekül… igaz, vagy sem én elfogadtam ezt magamban.

Ugyanakkor az egyensúly végett, létezik egy gonosz minőségű, női erővel bíró szellemlény Balin, Rangda, aki boszorkány. Ő a helyi kísértő, csábító.

Ők ketten tartják egyensúlyban a jó és a rossz táncában Bali erőit.

 

 

barongrangda kicsi

 

 

A Vízzel való találkozásom a megtisztulás jegyében zajlott. Balin úgy tartják, szent vízben, forrásban fürdeni karmatisztító. Így rendszeresen járnak szent alámerülésre, ahol a forrás felé menet felajánlásokat helyeznek el az úton lévő templomoknál, majd a szent vízben megtisztulva, a család vagy csoport vezetője (családosan mennek tisztulni) a forrásnál lévő templomban, a felajánlás után áldást oszt. Az áldás a szent vízzel való lefröcskölés, és a megszentelt rizzsel való feldíszítés, a homlokon és a mellkason.

 

aldaskicsi

 

Ezután a szent vízzel átitatott ruhában (ugyanis kötelező szarongban fürdeni) visszatérnek az út elejére és csak ott öltöznek át. A Melukat, a balinéz, rituális víztisztító szertartás a lélek megtisztulása általi életminőség javítását szolgálja.

Alámerülésem extázisát leírni nem lehet… az víz átmosott és kitisztított belőlem minden gondolati, érzelmi és akarati kényszert. Megszűntem irányítani, csak résztvevő, megélő kívántam lenni. Felajánlást tettem, és így vizes ruhában vállaltam a visszautat magamért és minden érző lényért a Földön.

 

 

vizbeavatas 

 

 

A Tűz elem nagyon erősen megpróbált engem. Beavatása a Batur vulkán köves, meredek emelkedőjén vette kezdetét és az esti tűz-szertartáson tetőzte be tanítását. Bali szent hegye az Agung, az istenek lakhelye. Minden ami az Agung felé van az észak és szent, így nagyon sok balinéz a fekhelyét is e szerint állítja be, fejjel az Agungnak. Mi a nála alacsonyabb, 1717 méter magas Batur vulkánra mentünk… azaz kapaszkodtunk fel, hogy megnézzük a napfelkeltét. Ehhez éjjel, a sötétben kellett indulnunk és két órán keresztül, elemlámpákkal világítva másznunk a sötétben felfelé, a vulkanikus sziklák, sok helyen guruló, köves talaján. Számomra nagy kihívás volt, hiszen a karmám pont az ízületeim gyengeségén keresztül tanít, de minden fájdalmamat felajánlottam a szelleminek, és hála égi és földi segítőimnek, és kitartásomnak, a csúcsra értem! A napfelkelte ereje olyan tűz elemi, mágikus fénnyel töltött, melyet még nem tapasztaltam ilyenformán. Szívem eggyé vált a fénnyel és éreztem Isten jelenlétét magamban, ereje a véremben lüktetett…

 

vulkankicsi

 

A visszaérés sem volt egyszerű, leereszkedni a görgős, sziklás, meredek lejtőkön… de minden csapatnak helyi segítői vannak, akik kísérnek és mutatják hová lépj. Néha kicsit elgondolkodik az ember, mikor túrabakancsban vagy szandálban óvatoskodik lefelé mínusz 2-vel a vulkánról, majd egyszercsak megszólal mögötte egy csicsergő hang: - hello, how are you? – és egy helyi vezető flip-flop papucsban simán megelőzi 120-al a kanyarban… de ez is így van jól Balin.

 

masznikicsi

 

Este ennek megkoronázásaképpen egy balinéz tűzszertartásban vehettünk részt, ahol négy pap és segítőik építettek szent tűzhelyet felajánlásokkal, majd mantrákkal és mágikus kézmozdulatokkal beszólították a szentháromságot (Gayatri mantra) és az elemeket, majd felajánlásképpen megáldott magokat és vajat szórtunk a tűzbe a Szvaha - áldás szóra.

Lelkem végigénekelte bennem az egész szertartást. Éreztem, már részt vettem ilyen szertartáson, sőt vezettem is korábbi életeimben. Éreztem, mi miért van, mit jelentenek az ismeretlen, mégis ismerős kántálások, kézmozdulatok. Egy olyan transzállapotba kerültem, melyben magam is szent tűzként lángoltam…

 

 

 agungnap       szertartaskicsi

 

 

A Föld elem furcsa módon talált meg. Magam sem gondoltam erre, mert józan ésszel, a fák és növények erejében keresném. Éreztem is bennük, de nem beavatási szinten. Viszont, mikor sznorkerezni (pipás, szemüveges úszás) mentünk és a szemüvegemen át megpillantottam a korallzátony színeit és formáit, magába szippantott az erő.

 

sznerkelkicsi

 

Nem érdekelt, hogy vízben lebegek, a földet éreztem, a formákat érzékeltem. Kijjebb úszva a mélység fölé értem, mely mélykék színével, a titokzatosság erejével szólított meg. Valahogyan, ott a víz alatt, a mélység fölött, sokkal erősebben éreztem a földdel való kapcsolatomat, mint valaha… éreztem a bolygó lüktetését, az élet sokszínűségét, a teremtés varázsát, emberi létem lehetőségét. A föld elem megerősítette bennem életem értelmét.

 

 csillagkicsi

 

 

A Levegő elemmel pajkos segítőtársaim, a delfinek kapcsoltak össze. Ahogy csónakunk, ami kicsit vízi-poloskára hasonlított, szelte az óceán vizét, a szabadság levegője járt át… szinte repültem.

 

csonakkicsi

 

Egy nagyon erős hálórendszerre való csatlakozást éreztem, és egyfajta kommunikáció indult el a szívemen keresztül a hálón. Éreztem, hogy erre a hálóra a delfinek ereje kötött rá, énekeltem nekik. Megjelentek… fenséges, felemelő látvány. Kecses testük, táncos úszó mozgásuk magával ragadó. Nincs kényszer, maguktól mutatkoznak, kapcsolódnak velünk. Az a rezgés, amibe belekötnek, az egész Földet behálózó, szeretet-erő, mely Földanyánk ajándéka.

 

delfinkicsi

 

A delfinek fejlett érzelmi rezgése képes ezt minden körülmények között megtartani, és árasztani. Ennek szerves részévé váltam, és szabadon kiterjedtem égen és földön. Repült a lelkem, szárnyaltak az érzéseim, végetlenné vált a hálám, belélegeztem mindent, amire szükségem volt és kilélegeztem mindazt, amikre nem. Visszafelé már nem is a csónak vitt, mert én voltam a szél, mely hajtja a csónakot… partra érve még sokáig lebegő érzés volt bennem, amit a mai napig érzek magamban… felemel és megtart.

 

orsikicsi

 

 

Így fejeződött be utam, visszatérve az Éterhez, Önmagam teljességéhez, a beavatás és az elfogadás erejében.

 

Hálatelt szívvel gondolok mindenre és mindenkire, a csodás tájakra és fantasztikus emberekre, akikkel találkozhattam: köszönöm, terima kasih, suksuma!

 

Legközelebb is találkozunk, mert visszatérek!

 

Áldással, Pusztai Orsolya

 

www.kristalycsakra.hu

 

 offering

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés