Kicsi Érzés meséje
Egyszer volt, hol nem volt, megszületett egy kicsi érzés. Honnan jött? Nem tudta senki, csak azt, hogy most itt van. Ő maga sem értette, csak érezte.
Milyen volt ez a Kicsi Érzés? Először ismeretlen, furcsa, aztán kíváncsi, érdeklődő, majd bátor.
Számtalan hullám, színek tarkasága, ismerősnek tűnő és ismeretlen áramlatok. Ilyennek látta magát Kicsi Érzés.
Honnan - honnan nem, egy gondolat fészkelődött belé: igazából ki vagyok én?
De hiába tette fel a kérdést… senki sem válaszolt.
Magamnak kell kiderítenem, de miként csináljam?
Ahogy ezen merengett, önmaga létének hullámzó áramlatai tűntek fel előtte… igen!
Rábízom magam egy hullámra, de melyik legyen?
A lágyan áramló? A kavargó? A mélyben eltűnő? A színekben pompázó? A fénylő ragyogásban játszó?
Melyik való most nekem?
Kicsi Érzés úgy döntött magához szólítja azt az áramlatot, aki hallgat a szavára és rábízza magát.
Kérésére egy szivárvány színű vízkígyó emelkedett ki és megszólította:
- Gyere Kicsi Érzés ülj a hátamra, megmutatom neked a világot.
Nem kellett kétszer mondani, Kicsi Érzés a fénykígyó hátára pattant, aki elindult vele a végtelen hullámzás hátán az ismeretlenbe…
Időtlennek tűnt az utazás… a színek és áramlatok összekapcsolódó majd szétváló tengerében. Ahogy haladtak Kicsi Érzés megfigyelte, hogy minden áramlat másként viselkedik: más színt és mozgást mutat, máshogy kapcsolódik a többi hullámmal. Kérte hát a Szivárvány kígyót, vigye őt olyan helyre, ahol külön-külön és együtt is megismerheti ezeket az erőket.
A kígyó bólintott és lebukott Kicsi Érzéssel a hátán a mélybe… micsoda élmény! Az áramlatokat, színeket, hullámzásokat Kicsi Érzés már nem csak látta, de élte! Magában érezte mindegyiket.
Átjárták, megcsiklandozták, belekapaszkodtak, hűs vagy meleg érzésekkel árasztották el. Olyan áramlatokat indítottak el benne, melyeket eddig csak kívül tapasztalt.
- Milyen izgalmas – gondolta Kicsi Érzés.
- Ha ez a világ, nekem nagyon tetszik.
Ezek a színek! Itt egy meleg, vibráló, de finom… érzem, hogy élek! Egy újabb, óóóóó, bársonyos, simogató. Igen, ez is nagyon jó… ringató.
Jön egy újabb… ha-ha, mi ez az érzés bennem? Miért érzem ezt erősebbnek? Ez már nem annyira lágy, érzem a határait… és ez? Ez olyan, mintha tudná merre megyünk, nagyon határozott.
Ott jön egy újabb, hopp, beengedem… kicsit feszít, olyan furcsa, mintha elnehezülnék. Milyen érdekes…
Miközben Kicsi Érzés újabb és újabb tapasztalatokat élt meg, elfeledkezve mindenről, Szivárványkígyó haladt tovább lefelé az ismeretlen mélységekbe.
A fény ereje csökkent, az áramlatok lomhábbak, de erőteljesebbek lettek, a színek már összemosódtak egyetlen szürkés pacában.
Kicsi Érzés nagyon furcsán tapasztalta magát, egy komor hangulat kezdett úrrá lenni rajta… nem tudta megmagyarázni mi az, csak érezte.
Megkérdezte hát a Szivárványkígyót, mi az, ami most történik vele?
- Kicsi Érzés, a világot akartad látni. A Világban minden benne van, minden amit megélhetsz, így ez is. A világ rajtad keresztül üzen neked, hogy megtanuld és eldönthesd, mit szeretnél, úgy hívják Élet.
- De ez nem tetszik már annyira, vigyél vissza a felszínre!
- Ha visszaviszlek, sosem tudod meg, mi van a mélyben. Egész végig arról ábrándozol majd, mi lehet az. Kitalálsz történeteket és elméleteket arról, mit is láttál volna, ha mersz végigmenni az úton. És ha majd valakivel találkozol és megkérdi tőled mi van az út végén, nem fogod tudni elmondani neki.
- Igen, de ez olyan más. Egy érzés szorít… nem értem. Miért kell ennek annyira másnak lenni?
- Felfedező szeretnél lenni, nem igaz? Izgalmakra vágytál, megismerésre. Ez is a része.
- De mi van, ha ezt már nem akarom?
- Akkor kiszállhatsz.
- De akkor sosem tudom meg…
Szivárványkígyó mosolygott, Kicsi Érzés ezt határozottan érezte.
- De ugye te itt maradsz velem?
- Végig.
Kicsi Érzés bólintott, mire a kígyó vitte őt tovább az ismeretlen mélységekbe. Egyre hidegebb és sötétebb lett. Kicsi Érzés olyan dolgokat tapasztalt, melyek megdermesztették belső áramlatait, de ilyenkor belesimult Szivárványkígyó biztonságába és fényébe.
Ezt már megtanulta.
Eljutottak egy olyan pontra, mikor Kicsi Érzés már semmit sem látott és csak egyetlen dolgot érzett: bíznia kell Szivárványkígyóban, bíznia kell a vezetőjében.
Ezért bármilyen érzések nyomasztották is, bármennyire elveszettnek érezte magát, átölelte Szivárványkígyó nyakát és belesuttogta a fülébe, hogy szereti.
Ekkor úgy érezte elérték a mélységet, az áramló vanság legmélyebb pontját. Kicsi Érzésben felbukkant számtalan lehetőség, mi történik majd, ahogyan elnyeli őket a fekete, félelemmel teli semmi. De már nem számított, tudni akarta!
Ebben a pillanatban a legmélyebb sötétség közepébe érve, felbukkant az áramlatok tetejére, pontosan oda, ahonnan elindult.
Kicsi Érzés újra látta a számtalan hullámot, a színek tarka kavalkádját, az ismerősnek tűnő és ismeretlen áramlatokat is.
Szivárványkígyó nem volt sehol, de nem bánta… mert valahogy minden más lett, egyetlen nagy érzéssé vált, mely minden kérdésére választ adott: Én vagyok Szivárványkígyó! Én vagyok az Élet!
Vége a mesének…?
Csodás utazásokat nektek az érzelmek hullámain.
Áldással adom át az általam írt mesét nektek: Pusztai Orsolya – lélekgyógyász