Miért látjuk olyan különbözőnek a világot?
A világ megélését, észlelését a tudat csodálatos rendszere teszi lehetővé számunkra. Magáról a tudatról már sokszor írtam, mert működésének megértését minden szellemi ismeret alapjának tartom.
A tudat maga a Létezés, vagy nevezhetjük Istennek is.
Istenben (a tudatban) az a csodálatos, hogy egyszerre képes jelen lenni mint megfigyelő, megfigyelt és mint maga a megfigyelés folyamata.
Ez azt jelenti, hogy Isten nézi önmagát, miközben tudatában van önmaga megfigyelésének, valamint annak is, hogy ő figyeli meg azt, aki ugyancsak ő.
Elsőre nagyon nyakatekertnek tűnik, de ha elképzeled amint reggel belenézel a tükörbe, már nem is annyira bonyolult.
A tudatban az a csodálatos, hogy egyesíteni képes a megértésben ezeket az információkat. Az egységes tudat olyan, mint egy hatalmas raktár, ahová minden emlék elfér. Így aztán, amikor szükségünk van belőle bármire, előkeressük.
A tudat szerveződései, a megélések szintjei, pedig lehetővé teszik, hogy mindig a számunkra értelmezhető információt kapjuk meg.
Emberként tudatunk fókusza a földi valóság szintjére van beállítva, de isteni létezésünkben minden eddigi tapasztalat tárolódik.
Ahhoz viszont, hogy hozzáférjünk a magasabban rezgő tudat információihoz, négy alapvető gyakorlatot kell elsajátítanunk:
1. Elménk zavargó képeinek lecsendesítése (a belső csend és béke megteremtése)
2. Az elvonatkoztatás képessége (asszociációk kikapcsolása)
3. Ön-kölcsönható állapot a belső csend terében (minden, amit tapasztalok az egység, azaz én – a térben való felolvadás)
4. Az információ megjelenésének, kifejeződésének átengedése (egyszerűen jelen lenni, tapasztalni, nem irányítani)
Igen, ez nem mindenkinek megy könnyen, hiszen ezeket a tapasztalatokat felébresztett szellemi érzékszerveinken át éljük meg, így érthető, hogy különböző élményeink vannak a spiritualitás és a tudat szintjein. Mindenkinek az, amilyen szinten ő tapasztalni képes.
De akkor miért látjuk azt a világot, melyet mindenki az emberi érzékszerveivel észlel annyira másnak? Ha az érzékszerveink ugyanúgy működnek, nem kellene a világunknak is ugyanolyannak lennie?
Az emberi tudat ugyanúgy fejlődik, ahogyan testünk növekszik. Elménk születésünkkor ugyanolyan tudatlan, mint testünk, aki nem érti, mi van körülötte.
Tapasztalatok útján feltérképezzük hát a számunkra elérhető világot.
Először a fizikai ingerekre figyelünk, testünk érzetei lesznek az útmutatók (ezért vesz a kisbaba mindent a szájába).
Majd elkezdjük felismerni, hogy testünk és a környezete különálló egység, így elkezdjük figyelni a kívülről jövő impulzusokat, melyek bennünk hangulatokat keltenek, amiket értékelünk: jó, nem jó.
Majd elkezdjük megalkotni saját érzelmi, gondolati világunkat, melyet benépesítünk szimbólumokkal és alapigazságokkal. Ezek a belső és külső ingerhatások egységes rendszerei: a fogalmak.
Ezután elkezdünk magunkban szerepeket alkotni, melyek adott helyzetek megélését segítik. A szerepek által éljük meg játszmáinkat, hogy győzelemre vigyük az Életnek nevezett küldetést.
Lassan elkészül tudati világunk, melyen keresztül racionális gondolatok révén mindent megnevezünk és kategorizálunk.
Ez segít eligazodni a világban, hogy tudjuk, hol a helyünk, kik is vagyunk és miért?
Igen ám, de honnan jönnek az információk és a fogalmak, melyek alapján értékelünk?
A tudatos elméből?
Azt kell mondjam, hogy nem. A tudatos elme csak értékel.
Az információ a tudattalanból, vagy más néven tudatalattiból érkezik.
Tudatalattink százszor annyira „ludas” a világ megítélésében, mint tudatos elménk.
Úgyhogy amíg úgy gondolod, te másokkal ellentétben tudatosan ítélsz meg mindent és reálisan látsz, míg ők tévednek, ki kell ábrándítsalak.
Csakis a saját igazságrendszered alapján ítélsz. Ezáltal a saját világod ugyanolyan szubjektív mint a szomszédé vagy egy ismeretlené.
Ami azt jelenti, mindannyitoknak igaza van a saját értékítéletében.
Mindenki a saját igazsága szerint él.
Tudatalattinkban eltárolt meggyőződéseink úgy működnek mint a mágnes. Minél erőteljesebben hiszünk valamiben, annál többször találkozunk vele emberi életünkben.
Bármit is élünk meg, az emlékként a tudattalanba süllyed és vár. Addig, míg egy gondolattal, érzéssel, élménnyel nem aktivizáljuk. Akkor emlékeztet minket.
Ha egy személyiség tudatalattija megtelik sötét, pesszimista természetű információkkal, és bármit lát vagy hall, csupán ezen eltárolt információk rezgéseit hívja elő tudatalattijából. Nem is válthat ki és nem is aktivizálhat mást, mint amivel feltöltötte azt. A tudatalatti könnyen hisz és nagyon befogadó képes, nem minősít (azt majd megteszi a tudatos elme) csak raktároz.
Ha emberi tudatunkat folyamatosan negatív gondolatokkal töltjük meg, idővel tudatalattinkat is ráhangoljuk ezek rezgéseire, ezáltal bevonzzuk azt, amivel azonosulunk. Pesszimistává válhatunk.
Ez azt jelenti, hogy tudatunk igazolást lát hitrendszerünkben (hiszen azzal találkozom folyton, amiben hiszek), és még jobban bizonygatjuk, igazunk van.
A pozitívan gondolkodót ezzel ellentétben mélytudata gyakran lepi meg a harmónia és életigenlés érzésével, hiszen az ő hitrendszere ezeket a támogató dolgokat fogadja el igazságnak. Ezeket az embereket nevezzük optimistáknak.
Az információ érzékszerveinken keresztül – a tudatos tudat közvetítésével – bekerül a tudatalattiba és ott elraktározódik kódolt energia-mintaként. Manapság több általunk negatív előjellel felcímkézett dologgal találkozunk, ezért a tudatalattinkban több a negatív információ, mint a pozitív. A tudatalatti szintje nem szelektálja a jó és rossz információkat, hanem válogatás nélkül továbbítja.
Azaz, a tudatalattiban elraktározott pozitív és negatív információk aránya határozza meg azt,
hogy pozitív vagy negatív gondolkodásúak vagyunk-e.
A világ megítélését ezért nem mi, hanem az eddig megtapasztalt élmények minősége végzi.
Ezért olyan életkörülményeket teremtünk magunknak, amelyekben ezen igazságok visszaköszönnek, azaz igazolnak minket.
Egy példával élve, aki elhiszi és a tudattalanban igazolva látja, hogy az élet szenvedés, az olyan barátokat, partnert keres magának, akikkel a szenvedést megélheti (mondjuk partnere bántalmazza őt). Lehet hibáztatni a másik felet és a világot… de igazából mi kérjük az életet, hogy ezt megélhessük.
Ezáltal a testünkkel tapasztalt dolgokat újra bizonyságként kezelve a negatív programot megerősítjük…
Ezért nagyon fontos, hogy minél több, általunk pozitívnak tartott eseményben vegyünk részt. Egyre többször tegyük azt, ami számunkra az öröm és megelégedettség érzését adja.
Minél több pozitív élményt élünk át és raktározunk el a tudatalattinkban, annál inkább leszünk érzékenyek, befogadók, felismerők ezekre a rezgésekre.
Magunkért kell tennünk!
Ahhoz, hogy képesek legyünk tudatunkban módosítani az eltárolt információk minőségét, testünket is meg kell tanítanunk másképp értékelni.
Testünk tudatunk szondája és jelzőrendszere.
Amíg negatív hatások érik, a továbbított információk is ilyen előjellel kerülnek rögzítésre.
Ezért ne feledd kényeztetni magad, pozitív élményekben részesíteni a tested, hogy ezeket érzeteiden keresztül érzelmeidnek és gondolataidnak átadva új minőséggel töltse fel tudatalattid igazságait.
Az emberi élet szubjektív. Ezért mindannyian a saját szemüvegünkön át látjuk és értékeljük a világot.
A különbözőség ad teret a tapasztalatok sokszínűségének. Ez az élet csodája.
Isteni létezőként azért van lehetőségünk az egységes megélésre is. Az egyetemes isteni érzésekben vagyunk képesek objektíven kapcsolódni a létezéshez. Ezeket viszont nem lehet megmagyarázni, meg kell élni. Tapasztalni kell.
Beszélhetek neked arról milyen gyönyörűséges életet adni egy gyermeknek, ez az én szubjektív megítélésem.
Csak akkor leszünk együtt ebben, amikor te is megélted és tapasztaltad ugyanezt. Ez az Egyet-értés.
Minél inkább képesek leszünk meghaladni önmagunk szubjektív igazságait és tapasztaljuk az egyetemes létezés örömét, annál inkább látjuk majd egységesen, Istenként önmagunkat, egyszerűen csak az egységes létezésben felolvadva… minősítés nélkül.
Addig azonban mint a rét virágai, benépesítjük az emberi életet a különbözőség színeivel.
Csodás napokat nektek.
Áldással
Pusztai Orsolya – lélekgyógyász