Sorsunk az idő
Minden emberi sors kérdésekkel kezdődik, majd végighaladva a válaszok lehetséges útján, újabb kérdésekkel zárul: Mit keresek én itt az életben?Ki vagyok? – Mit csináltam jól az életemben? Elégedett vagyok?
Útközben a két végpont között, újabb kérdés-felelek lépcsőkön haladunk a megértés felé: Mit jelent számunkra az Élet? Mi az, hogy sors? Mi az a karma? Mi az, hogy szabad akarat?
Miért van az, hogy bizonyos helyzetekben és időszakokban befogadók és megértők vagyunk, és miért van az, hogy máskor pedig elutasítunk mindent? Sokszor még azt is, amiben tegnap hittünk.
A válasz az élet ritmusában, a teremtés vibrációjában rejlik. Mindennek és mindenkinek saját rezgése, „hangja” van.
Az embernek is van egy sajátos életenergiája, melynek meghatározott ritmusai vannak. Ugyanúgy, ahogyan a természet is ciklusokban éli meg magát, vagy ahogyan a bolygók járják útjukat az égen vissza-visszatérve.
Emberként nekünk is van ilyen rendszerünk, mely itt a földi életben az időhöz igazodik.
Az időt, mint fizikai fogalmat értelmezzük, mert felfogni agyunkkal így a legegyszerűbb, de ez csak emberként, elménknek jelent valamit. Ha el szeretnéd magyarázni az idő fogalmát egy méhecskének vagy az égen egy csillagnak, nem értené, miről beszélsz…
Nekünk emberként viszont azért van szükségünk az időre, hogy az ego, mely most felfogja bennünk a fizikai világot, képes legyen a viszonyítás által tapasztalni önmagát. A polaritás megtapasztalása nem lenne lehetséges választás nélkül. Elménk által létezésnek minősített rezgéseink emberi testünkhöz és fizikai világunkhoz kapcsolódnak. Ebbe kapaszkodó egónk folyamatosan bizonyítani akarja önnön valóságát és van-ságát, ezért igazolásokat keres, amivel mindezt elismerheti.
Ha elménk nem érzi életben magát, elveszti önigazolási képességét, akkor megijed, és félelmében vagdalkozva önmaga ellen fordul, azaz tükörképére támad.
Ezért találta ki az Univerzum az időt, mely egónk számára az elsődleges viszonyítási alap és definiálási lehetőség.
Emberi világunk az időt, mint vonalat látja, mely pontok sorrendiségén alapul. Lineáris rendszerként megértve, így pontról-pontra haladhatunk az idő egyenesén a jelent, azaz önmagunk létét az előtte vagy utána lévő pontokhoz viszonyítva.
Minden egyes pont egy emlék, mely egy eseményt, tapasztalást jelent. Ez a mi életritmusunk, amit önmagunk megismerésére kaptunk. Tudati fényképek sorozata, melyek emberi életünk albumát díszítik.
Ez az élet a most rendelkezésünkre álló tapasztalati egység, melyet mi a legjobban szeretnénk beosztani, hogy mindenre jusson időnk.
Testünk sajátos ritmusa, szívverésünk, lélegzetünk, sejtjeink osztódása és szervrendszereink ciklikus működése megadja az „alapjáratot” életünknek.
Ezt az egységes alapjáratot szervórának nevezik, mely hasonlóan működik mint a falióra, az idő múlásával mindig más kategóriát mutat, ahogyan végigjárja a napot. Szerveink működési rendszere is ciklikusan ismétlődő és egymáshoz kötődő. Ez kapcsolja be testünket az időbe.
De ahhoz, hogy ezt emberként megéljük vezérlő erőre és útmutatásra van szükségünk.
Ezt lelkünktől kapjuk.
Lelkünknek van időbeosztása? Neki mit jelent az idő?
Lelkünk ideje földi feladatunkhoz kapcsolódik, periódusai sorsfeladataink alapján épülnek fel.
Azaz, lelkünk ritmusa sorsunkhoz igazodik. Mindig a jelenlegi vállalt és megélendő emberi lét alapján.
Ennek tudatában próbál bennünket emberként vezetni és belső ritmusunkat megadni. A vállalt megélések szerint, hol kicsit siettet, hol visszatart, ha elcsúsztunk az idő és a megélés viszonylatában.
Egy hasonlattal élve, olyan ez, mint amikor te magad színész vagy egy darabban. Megvan a szereped, a szöveged, minden kelléked. Tudod melyik színben mikor és mit kell mondanod, az körülbelül mennyi ideig tart, hogy azért beleférjen az előadás terjedelmébe és másokkal együtt teljes képet tudjatok adni a nézőknek.
Így működik a lélekidő: megtervezett élet, begyakorolt szerep, egymásra épülő színek és dialógusok a teljes cselekmény kibontakozásához… majd a végén legördül a függöny.
Van egy olyan keleti mondás: ha túl gyorsan éled az életed, túl gyorsan fogsz meghalni.
Ez most nem versenyfutás, ahol a leggyorsabb kapja meg a díjat… ez most a teljes megélésről és megtapasztalásról szól. Mennyiség és minőség itt szervesen összekapcsolódik, mert csak így adhat teljes képet.
Kaptál meghatározott időt, hogy megrajzold saját életművedet, melyet nem egymással, hanem kinek-kinek önmagával kell majd összehasonlítania: ez a te önarcképed.
Ha elmulasztjuk megélni, megérteni és feldolgozni a történéseket és a bennünk kialakult képet nem ismerjük fel, hogyan akarjuk azt az emlékeinkben hitelesen visszaadni?
Tehát mit is tudunk eddig?
Emberünk időszámítása egy általunk meghatározott kategóriarendszer, melyhez fizikai tevékenységeinket kötni tudjuk. Ezt a természettől tanulva, a bolygók járásához és környezetünk ciklusaihoz igazítottuk.
Lelkünk időszámítása emberi sorsfeladatunk megélése, melyet szellemi fejlettségünkhöz és a bennünk lévő lehetőségek elfogadásához igazítunk, ez a szinkronicitás.
Szellemünk pedig mindennek a közepében a jelenlét állapotában tapasztalja egyetlen pillanatban mindezt.
Azaz a szellemi időszámítás a pillanat megélése.
Ezt nem tudjuk sem mérni, sem emberi tudatunkkal megérteni, ahogyan a végtelen fogalmát sem tudjuk viszonyítani vagy kategorizálni.
Szellemünk a létezés bizonyossága, minden tapasztalatunk lehetősége.
Az élet kerekében a szellem az agy, vagy tengely, a lélek a küllők és a test a felni vagy abroncs, mely összetartja, hogy használni lehessen.
Mi emberként önmagunk egysége által minden időszámítást megélünk. Szellemként benne vagyunk a pillanatban, lélekként irányítjuk a sorsunkat és emberként versenyt futunk az idővel.
Idő nélkül, emberi elménk viszonyítási alapja nélkül viszont nem tudnánk, hogy emberek vagyunk, és nem lennénk képesek szabad választásunk jogkörét gyakorolni.
Emberi lét és idő így kapcsolódik össze bennünk. Fizikai felfogóképességünk csak a téridő-rendszer kereteit képes valóságként értékelni. Szenzoraink elmetudatunk rezgésein át viszonyítanak.
Bennünk akkor lesz harmónia és az élet örömteli elfogadásának lehetősége, ha ezen időfaktorokat összehangoltan és a helyén használjuk.
A szellem tértelen és időtlen állapotával bele kell kapcsolódjunk a lelkünkbe, a lelkünk sorsfeladat teljesítésére vállalt energiájával bele kell kapcsolódjunk a fizikai test és tudat rezgéseibe, hogy az időben megélhessük tapasztalatainkat földi emberként.
Ha ez sikerül, akkor minden a saját útján halad, érezzük a vezetést és azt, hogy a helyünkön vagyunk.
Ha összekuszálódik bennünk ez a rendszer, akkor emberként vagy előreszaladunk, vagy lemaradunk lelkünktől és belső irányításunktól. Ilyenkor a rendelkezésre álló erőforrásokat nem jól használjuk, kiesünk a sorsritmusból. Elégetjük vagy elpazaroljuk magunkat…
Nyugi, a sors GPS rendszerében is van újratervezés! Tudatunk vezérlése mindig hagy mozgásteret emberi tapasztalatunknak, mely ugyancsak az időben rejlik.
Múltbéli tapasztalataink feldolgozása, emlékeink újraélése, felismeréseink sorsformáló energiái képesek új utat találni, hogy újra biztonságban érezzük magunkat, azaz visszatalálunk sorsunk útjára.
Ha elmaradunk magunktól fejlődésben (és itt nem a fizikai dolgok és munka kategóriájára gondolok elsősorban), akkor úgy érezzük, belülről sürget valami.
Ha túl gyorsan pörgünk (sietősen, felszínesen élünk), akkor belül valami türelemre int, megálljt parancsol.
Az idő megítélése azonban tőlünk függ: gondolj egy olyan helyzetre, amikor jól érezted magad és csak úgy röpült az idő. Vagy amikor valami kellemetlent kellett átélned és csigalassúsággal múltak a percek.
Mindkét esetben a saját időszámításodat élted meg magadban a tapasztalatok értékelése kapcsán.
Lehet, hogy valami földi idő szerint pillanatokig tartott, de benned óráknak tűnt, akkor sokkal mélyebben megmarad az emléke, mint gondolnád. De lehet nagyon erőteljes a tökéletes pillanat megélése is benned, mely egyetlen felismerésben kapcsol össze téged a szellemi valósággal.
Ezért van az, mert emberként nem mindig arra emlékszünk tökéletesen amit hosszú ideig csináltunk, vagy tanultunk, hanem arra ami belül jelentett sokat számunkra.
Vállalt feladataid és tudatod tapasztalása okán csak a jól megértett és felismert meggyőződés segít, hogy lelkedben a megélés valósággá váljon. Ezért kerülünk újra és újra ugyanabba a helyzetbe, míg meg nem értjük, mit kell tanulnunk belőle, hogyan változzunk, fejlődjünk általa.
Az idő sorsunk segítője és alapritmusa, ahogyan testünké a szívünk és a szervóra.
Becsüld hát meg minden pillanatát és éld meg tartalmasan, hogy figyelmeddel rögzíthesd lélekemlékeidben. Használd az időt arra, hogy önmagadat minél jobban megismerd, ezáltal válaszolva saját kérdéseidre, bizonyosságot lelj.
Az idő az emberi lét fizetőeszköze. Ezt adjuk a tapasztalatokért, az örömteli vagy néha szomorú felismerésekért. Ezzel fizetünk a tanulásért és ezt váltjuk be a boldogságért cserébe.
A beváltás viszont rajtad áll. Mire használod életed fizetőeszközét?
Magadra vagy másra? Emlékezetes dolgokra, melyek neked is fontosak, vagy elpocsékolod lényegtelen, monoton cselekvésekre?
Váltsd az idődet boldog pillanatokra és általad választott szívbéli megélésekre, hogy visszatekintve életed végén, semmit se kelljen majd bánnod.
Áldott megéléseket, szeretettel
Pusztai Orsolya