yin-yang-cloud 

Szimbolikus üzenetek… második rész

 

Most már tudjuk, hogy minden amivel kapcsolatba kerülünk az érzékszerveink által is, hatással van ránk. Ez a hatás erősít vagy gyengít, egyes esetekben kiolt bennünk egy másik erőt, energiát.

Az előzőekben értelmezni próbáltuk az alapjeleket, hogy értsük, miképpen is változtatnak meg bennünk érzéseket, gondolatokat vagy akár testi érzeteket.

De haladjunk tovább egy kicsit… hiszen az alap jelek mellett mélyebb értelmű szimbólumok is vannak.

Most megint kérdezheted:

-        De hát mi a különbség jel és szimbólum között?

-        A jel érzékszerveinkkel felfogható (látható, hallható, tapintható, akár szaglással érzékelhető) valóságdarab, mely az értelem számára egy jelenségre utal. Ez lehet akár a mennydörgés is, ami esőt jelez… egyszerűen értelmezhető a tapasztalat vagy a tanult dolgok alapján.

-        A szimbólum ezen túlmutatóan már egy jelkép (görög szóval: ismertető jegy), mely egy elvont fogalom, gondolat, vagy érzés kifejezésére és mélyebb jelentéstartalmának ábrázolására is alkalmas, saját megjelenésén keresztül.

 

Nézzük meg a mindenki által ismert TAO jelképet:

YinYang3

 

Ezt sok helyen Yin-Yang szimbólumnak hívják. Ez a szimbólum minden létező polaritását, a pólusok kiegyenlítődését hivatott ábrázolni. Ez a szimbólum egymaga kifejezi azt, hogy minden, ami ezen a relatív világon belül van, az változik. Azaz ami egyszer megszületik, idővel elmúlik, majd valamilyen formában, talán teljesen másképp, de megjelenik újra. Egyik sem létezik a másik nélkül és e kettő váltakozása tartja fenn a dolgokat: születés és halál. Ez maga a tai chi, azaz a végső, felülmúlhatatlan.

A sötéttel ábrázolt Yin a női princípium, a befogadó rész, minden ami alászáll, összesűrűsödik, lecsendesedik, hideg, földies jellegű, bölcsesség és megnyugvás jellemzi ezt az energiát.

Magában nem létezik, ezért ahhoz, hogy viszonyítani lehessen, tartalmaz valamennyi yangot.

A világos Yang, a férfi princípium az adó rész, ami kiterjed, aktívvá tesz, felemelkedik, meleg és égies jellegű, cselekvő és együtt érző. Ugyanúgy magába zár némi yint.

A Yang és a Yin, a világos és a sötét egymásba simul egy kör alakú teljességben.

 

Ez azt irányozza elő, hogy ha valamelyik polaritás, akár a női, akár a férfi oldal túlságosan megnő, idővel az egész átalakul. Hiszen egy rendszerben, ha az egyik rész csökken a másik növekszik. Ez az állandó egymásba alakulás az élet pulzálása, a teremtés folyamatossága.

Egy kis érdekesség ennek a szimbólumnak a kapcsán az, hogy az eredeti, ősi ábrázolásokon két egymást kergető hal volt a szimbólum (az alsó piros, a felső kék) akik egymásra nézve szemükben tükrözték a másik jelenlétét, vagyis az ellentétes princípiumot.

Mára az ábrát leegyszerűsítették, színezésben fekete-fehérré vált és a halak is eltűntek. Az ősi ábrázolásban azonban még a női princípiumot a Vízzel, a férfit a Tűzzel jelölték, ami a fekete színt kékre, a fehéret pirosra cseréli fel. A Yin-Yang egymáshoz való helyzetét tekintve az ábrán a Tűznek kell felfelé az égre törekednie, míg a Víz a magasságokból hull alá. A kettőből kapjuk a Tao színét, a lilát (kék és piros együtt). A lila ebben a szimbolikában a teljes harmónia színe.

yinyang2

 

Ezek az erők láthatatlanul ott vannak mindenütt. Az életünkben fellépő problémákat ezen energiák egyensúlyának felborulása okozza, hiszen most már tudjuk, ezek bennünk is léteznek. Ez igaz mind a mentális és érzelmi, mind a testi problémákra.

Ha túl sokat alszunk, testünkben sok Yin (megnyugvó erő) halmozódik fel, ami idővel az egészségi állapotunkat is befolyásolhatja, de mindenképpen lustává tesz. Ez természetesen mindenkinél más időintervallumot jelent, hiszen lehet, hogy nekem a 8 óra alvás túl sok, de te még aludnál egyet.

Ugyanez történik, ha nem pihenjük ki magunkat, és föléljük Yang (tevékeny) energiánkat. Ebből fáradtság, figyelemzavar és immunrendszeri betegségek jöhetnek létre.

Ahhoz, hogy ezeket elkerüljük, a két energia megfelelő időközönkénti váltogatására van szükség, ezáltal lesz egészséges és hosszú életünk.

 

Figyeld meg a természetet, ahol a nappal után éjszaka jön… a mindennapokat, ahol a hétfő után kedd. Ez a szabályrendszer segíti a minket egyensúlyban tartó törvényszerűségek működését, hiszen minden harmóniára törekszik… te is és én is.

 

A teljes élethez tehát fent kell tartanunk az egyensúlyt létünk minden területén.

-        Hogyan is énekelte Feró?

-        8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás…

 

A Taijitu (yin-yang jel) viselése sokaknak védő talizmán, másoknak az élet értelmét segít megtalálni. Vannak, akik a harmóniát kívánják elérni általa az életben, és sokaknak egyszerűen tetszik, ezért képként kiteszik a falra.

Mások hitük megerősítésére használják ezt a szimbólumot: a taoista filozófia szerint minden dolog a Taotól származik, és az élet értelme a létezés ideiglenes és változó természetének a felismerése.

Bármi is indít minket a szimbólum használatára az mindenképpen befolyással lesz életünk területeire, természetesen meggyőződésünk és hitünk által.

Ismerek olyan személyt, aki ennek a jelképnek a vizualizálásával kerül újra nyugalmi állapotba, ha bármilyen feszültség érte.

Mennyi információ egy egyszerűnek tűnő kis szimbólumban… elárulom ennél jóval több van, de hogy mi az, azt neked, magadnak kell megfejtened.

 

Keress most erről a szimbólumról egy képet és tedd magad elé... most nézd a szimbólumot egy kicsit laza szemhéjjal... nem kell semmi mást tenned, csak figyelned, hogy a szemed miként közvetíti a szimbólum üzenetét neked. Engedd magadba rejtett üzenetét! Mikor úgy érzed megkaptad...hunyd le a szemed, vegyél egy mély lélegzetet. Mikor kinyitod a szemed nézz a környezetedre, vedd szemügyre a körülötted lévő dolgokat és figyeld meg, mi az amit máshogy látsz most... gondolkodj el rajta.

 

Jó értelmezést, hamarosan folytatjuk…

 

Szeretettel

Pusztai Orsolya

www.kristalycsakra.hu

 

yinyang

 

 

 

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés