weave mirror

Újjáéledés – „az állandóság megnyilvánulása”

 

Ebben a szóban benne van minden reményünk és hitünk, amivel az ember az életébe kapaszkodik.

 

Miért gondolom így?

 

Mert a földi ember a viszonyítások és változások világában éli meg önmagát. Elme tudatunk mindig olyan pontokat keres az időben és a térben, melyek fogódzók a megértéshez, önmagunk helyének meghatározásához az életben.

 

Ezekkel a támpontokkal építjük ki a magunk biztonságos kis világát, melyben eldönthetjük, kit engedünk be és milyen szabályok vonatkoznak rá.

Ezt a biztonságos, számunkra elfogadható világot igyekszünk mindig fenntartani és a külső vagy belső körülményekhez mérten stabilizálni.

Ez nagy kihívás és mondhatni állandó munka, hiszen mindig adódnak új körülmények és személyek, vagy éppen a megéléseinkből fakadó tapasztalatok befolyásai.

Érzékszerveink által közvetített impulzusokat agyunk folyamatosan feldolgozza és elemzi, azaz állandóan figyelünk, viszonyítunk, újraértékelünk, ezzel korrigáljuk világunk határait –

újjáélesztjük azt, és reméljük, jól csináltuk.

Igen, ezt teszi az ember, de közben hogyan érez a lélek?

Lelkünk feladattal érkezik a Földre, amit embere által tud beteljesíteni, ezért folyamatosan olyan impulzusokat (érzelmi jelzéseket) ad az intuíción keresztül, melyek a feladatmegoldás irányába terelik.

A lélek nem szereti, ha nem történik semmi, azaz, ha az ember nem képes döntéseket hozni és tenni magáért. Ilyenkor úgymond újjáéleszti az ember érzékenységét, és olyan

helyzetekbe vezeti, ahol ráeszmélhet feladataira.

Az újjáéledésben az a szép, hogy a folyamatosság elve működik benne. Elárulom, bennünk is, csak jól el van rejtve.

Jézus azt tanította nekem, hogy az igazság mindig egyszerű és nyilvánvalóan megmutatkozó. Talán azért sétálunk el oly sokszor mellette.

Mit is szoktak erre mondani? Amit el akarsz rejteni, tedd látható helyre, és nem veszik észreembaressed smile .

Az, hogy folyamatosan változik bennünk és körülöttünk minden, akár az évszakokra, a természet újjáéledésére, vagy hiedelmeink átértékelésére gondolunk, mind csak arra tanít, hogy

van valami egységes, és állandó vezérlő elv, ami a megújulást használja fel, mint látható igazságot Önmaga megnyilvánítására, az Állandóság feltárására.

 

Mi is akkor ez a létezésbeli folyamatosság?

 

Nem más, mint a Teremtés kezdete óta történt pályafutásunk energia-lenyomata. A Teremtés Krónikája. Minden létezés esszenciája. Minden, ami volt-van-lesz. Állandóság.

Mert valami mindig van, történik, létezik. Ebben visszafelé haladva feltárhatók a következményekből az okok és eljuthatunk az EGY VALÓSÁGába. A Teremtő Fény KözPONT-ba.

A Teremtés hajnalán egységben éltünk - Istennel, azaz önmagunkkal, saját teremtő egységtudatunkkal.

 

Majd mindez annyira nyilvánvaló volt, hogy talán unalmassá (?) vált. Elkezdtünk keresni… kalandot, valami mást. Nem tudjuk mit, csak valamit. Akartunk!

 

Bizony az egyéni akarat sokszor visz tévútra minket. Atyánk mégis tiszteli és a saját választás szabadságaként, mint privilégiumot, nekünk adta. Kezdjetek vele, amit akartok!

Így újra és újra megéljük önmagunkat, más-más szerepben és formában, hogy észrevegyük, az újjáéledés nem más, mint kapu az Állandóságba, az Örökkévalóba.

Földi tudásunkkal azt feltételezzük a „minden elmúlik egyszer” elve alapján, hogy ha valami elindul, annak nagy valószínűséggel vége is van.

Majdnem jól gondoljuk.

Mivel minden változik, ezért elmúlhat egy bizonyos formában, de mindig feltűnnek újak. Semmi nem tart örökké, de nem múlik el úgy, hogy ne generálna valamit magából.

Tessék a másik alapelv: „energia nem vész el csak átalakul”.

Nem igazán tudjuk megítélni korlátozott emberi gondolkodással, hogy mi - miből született, ha csak nem annyira nyilvánvaló, mint az előbb említett szó. Mert azt azért még tudjuk (sejtjük) miből lesz a gyerek…confused smile .

Egyikből következik a másik, és ahogy következik belőle, meg is adja az egésznek a folyamatosságot. Nincs szünet a VANban, mert VAN. Ha szünet lenne benne, nem lenne.

Akkor hogy is nincs, ami van?

 

Teljesen belezavarodhatunk, de csak a felszínen. Ez az útvesztő.

Mert azért a nyilvánvaló bennünk van, csak elrejtve. Mi magunk rejtettük el emberi gondolkodásmódunkkal, ahogy mindig félresöpörtük az Igazságot azzal, hogy ez túl egyszerű lenne

így… biztos nem igaz.

Pedig az, mindegy minek nevezzük: NINCS (elmúlás) – VAN (újjáéledés), ugyanaz.

A van és a nincs is egy minőség. Ugyan oda jutunk azzal is, hogy valami van, meg azzal is, hogy valami nincs: a Teljességbe!

Mert ha van, teljesen VAN! Ha nincs, teljesen NINCS! Így Teljes. Így EGY.

Te miként gondolod?

Szeretettel

Pusztai Orsolya

Kristálycsakra

 Életfa1