DM13 L

A Megértésről...

ez az írásom az Ezoporta januári számához készült...

 

Mikor elindultam a Tudatosság útján, mindent azonnal meg akartam érteni, magamévá tenni. Válogatás nélkül olvastam az ezoterikus témájú könyveket és kerestem az alkalmat, hogy másokkal is erről beszélgessek. Mint a szomjazó, ki vizet talál…

Kicsit később felismertem és elfogadtam, hogy a megértés több, mint amit földi fogalomként le tudnánk írni, vagy el tudnánk magyarázni. (Egyébként ez az egyik hátráltatója a fejlődésünknek. Mindent azonnal meg akarunk magyarázni ahelyett, hogy csak hagynánk megnyilvánulni. A türelmes odafigyelésből sokkal többet tanulhatnánk, mint ideológiák gyártásából.)

Sok minden történt velem utam során, de a legfontosabb lépés az volt, mikor elfogadtam magamban Isten Akaratát. Kitárult a Világ és beengedhettem a Gondviselést, ami által Jézus fogadott tanítványává engem.

 

Engedjétek ezért meg nekem, hogy egy olyan tanítással kezdjem el ezt a cikket, amit mesterem adott át korábban nekem:

 „Fontos, hogy tudd, megérteni mit jelent. Elfogadást… Ahogy haladsz utadon, és az elfogadás részeddé válik, úgy látod majd meg, ahogy a részek eggyé vállnak, s akkor leszel képes az egyet értésre. Ez az elfogadás gyermeke, ha szívből születik. Nem mással értesz Te egyet, de Atyáddal! Nem a földi hívságokkal és anyagi dolgokkal, de Atyád Akaratával, a Gondviseléssel, a Szeretettel. Mert attól, hogy te nem látod értelmét valaminek, attól az még úgy jó! Ne azt akard megérteni, hogyan, miért? Csak azt tudd, kivel: Istennel. Ha ezt elfogadod, kitárul a világ. Megértéssel fogadsz mindent, mi körülvesz, mi történik veled, mert Atyád Gondviselését, Áldását látod meg benne. Megérteni akkor leszel képes, ha szívedből akadálytalanul árad a Szeretet. E Szeretet, ha megérinti megértésed tárgyát, felfedi az isteni tartalmat, mi láthatóvá lesz. Ekkor válik bizonyossá Atyád Akarata, az Elrendeltetés.

MEGÉRTÉS – ELFOGADÁS. Egymásból fakadnak, és táplálják a másikat. Elfogadsz és megérted. Megérted, és így tudsz elfogadni. Szív nélkül egyik sem megy. Mert csak a Szeretet Fénye kapcsolja őket össze… Világossá válik, mert a Szeretet Fénye megláttatja veled isteni tartalmát. Tudod, a kétkedés, mely eleinte keresésre sarkall, egy idő után nem visz előre. Kinek szívéből a Szeretet Fénye árad, nem kételkedik, de elfogad s megért.

Megérti, hogy minden javára válik, még az is, mit egója értetlenül fogad.

Bizalom – Hit – Elfogadás – Megértés.

Egyet-értés. Az isteni Egyet!

Látod, ezt kell csak megértened. Ezt az Egyet. Ha ezt megérted, és Egyet-értesz, mindent elfogadsz, s nem lesz kétkedés, értetlenkedés.

Mert Szeretet Van, Isten, Egy-ség.

Válaszd szét ezt az Egyet-értést attól, mit ti az anyagban hívtok egyetértésnek. Mert a mögött nincs isteni tartalom. Szív nélküli bólogatás, ha nincs benne megértés. Inkább mond azt, hasonlóan látom.

Ha valamivel Egyet értesz, akkor elfogadod benne Istent, a Gondviselést. Akkor Istennel értesz Egyet, s ez így jó, mert Atyánk Akarata érvényesül benne. Ha ezt látod a megértésben: isteni erőt, akaratot - elfogadássá válik, és feltárul benned az Egyet-értés. Legyen meg az Ő Akarata!

Jézus”

 

god_holds_my_hand.jpg

 

Így tanultam meg szépen, fokozatosan az Ő útmutatásai alapján azt, ami számomra tudássá lett: a Megértés egyfajta BEAVATÁS.

A megértés olyan, mint a tanulás gyümölcse, a TUDÁS. Lépésről-lépésre éred el a célodat.

1. Elveted a magot (egyébként már eleve a szívünkben van), azaz megnyitod magad a tudás felé az érdeklődéseddel.

2. Locsolod a kibújó hajtást (szeretettel és elfogadással), nevelgeted, ápolod, azaz folyamatosan törekszel a folyamat megismerésére.

3. A beérett a gyümölcsöt az adott időben leszüreteled (kinyílsz a mondanivalója felé), azaz meg-ért-ed az isteni lényeget, ami tudássá válik benned: beavatott lettél!

Megértetted a Szentháromság üzenetét: ADÁS-SZERETET-ELFOGADÁS

 

Mikor a tudatosodás lépcsőjén felfelé halad az ember, minden lépés után egy kis pihenő következik. Ez a pihenő, a beépítés időszaka, amikor látszólag nem történik semmi, de belül, az Ember lényében nagy változások zajlanak.

Egy beavatást kap az ember saját szellemén, Felsőbb Énjén keresztül: meg-érik arra, hogy az a tudás, ami benne rejtezik feltáruljon és használhatóvá váljon. A szívében bimbózó virág kibontja szirmait és kinyílik lényében egy olyan kapu, melyen keresztül a Bölcsesség Fényei beáramlanak, és tudássá érlelik benne a hitet. Ekkor isteni Létünk tárul fel előttünk, és már tudjuk, a megértés nem más, mint lehetőség arra, hogy meglássuk mindenben az isteni tartalmat, a létezés lehetőségét.

  

Áldással

Pusztai Orsolya
 
 

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés