milky way daniel janda

A spiritualitás és az ember – a spirituális ego sztereotípiái

 

 

A spiritualitás nem létezik az ember nélkül, ahogyan az ember sem létezik spiritualitás nélkül. A spiritualitás a tudat fejlődésének lehetősége, az önmegismerés csatornája.

A mai kor a túlzások, a szenzációk és az adrenalin bűvkörében szereti tartani az embert, mert így irányítható. Az ego egyik legnagyobb fegyvere a saját embere ellen a sztereotípiák/hitrendszerek megalkotása, elfogadása és működtetése. Sajnos a spirituális világ is tele van velük…

 

Csak akkor lehetsz valaki, ha…

Csak akkor szeretnek (csak akkor vagy szerethető), ha…

Csak akkor vagy spirituális ember, ha…

Csak akkor, ha…

 

A rengeteg feltétel és az annak való megfelelés elfeledteti velünk a természetes életörömöt, az életet egy küzdőtérré, versennyé teszi.

Már gyermekkorunkban megkapjuk a belénk kondicionált szabályokat, melyeket az elme megtanul, az ego alkalmaz: fúj, ne fogd meg, beteg leszel! Csoda, hogy az immunrendszer ilyen állapotban van?

A spiritualitást, a fejlődést csak akkor vagyunk képesek a saját teljességünkben megélni, ha teljesen megéljük. Én megértettem: az ember a maga teljességében, szőröstül-bőröstül spirituális.

A Teremtés maga a spiritualitás, ezért minden teremtett is az, csak más módon. Ahogyan a fizikusok keresik az anyag magyarázatát és a részecskék természetének törvényszerűségeit, úgy keresi a tudat a saját önnön természetét. Úgy keressük mi, emberek magunkat.

De hol? Itt vagy ott? Kívül vagy belül? Ha minősítek, csak ezt vagy azt tartom jónak, mi lesz a másikkal? Megélem a következőkben, de mindenképpen tapasztalnom kell a teljesség megértéséhez.

 

 

Ez azt jelenti, hogy ha valaki csak „álspirituális”, azaz szajkózza a frázisokat és az okosabbnál okosabb tanácsokat, de közben tele van előítélettel és sztereotípiával, ott az elmében lévő hitrendszerek irányítanak, és csak látszólag történnek dolgok, valójában nem.

A spiritualitás akkor tud áthatni teljesen, ha minden területen a maga természetességében van jelen, nem kényszerből. Szeretettel állok hozzá mindenkihez és mindenhez, a bennem lévő felfedező kíváncsisággal és megosztani vágyó lelkesedéssel, ez vagyok én.

 

Fogadjuk el: nem vagyunk tökéletesek! De ez a jó, ezért vagyunk itt, ezt akartuk! Fejlődni, változni, nemesedni, felismerni, átalakulni.

Hogyan tehetnénk ezt tapasztalatok nélkül? Hogyan tehetnénk ezt erőfeszítések nélkül? Hogyan tehetnénk ezt változások, próbálkozások, hibák, sikerek nélkül?

Ki mondja meg, mi a tökéletes? Tényleg az, vagy csak annak hisszük?

Könnyű kritikát mondani bárkire a saját sztereotípiáink függönyén át, mert akkor különbnek érezzük magunkat, ugye?

 

 

Nagyon sokszor megkapom én is:), egy spirituális ember nem viselkedhet így vagy úgy!

Hogy? Nem lehet saját élete? Érzései? Nem próbálhat fejlődni, számára ismeretlen területen? Hiszen pont erről szól a spiritualitás: megismerni az ismeretlent!

 

hands1

 

 

A tanítványaimnak írtam erről egy rövid kis üzenetet, amit ide is bemásolok:

Szeretek tanulni, új dolgokat kipróbálni, azokat a részeimet fejleszteni, amik még fejletlenek... ehhez sok kitartás és alázat szükséges... most egy olyan idézetet osztok meg veletek, amely nem egy „spiri” könyvből való (hanem egy üzleti szakembertől), de a szellemi képzésre, a gyógyítóvá válásra is igaz, szívleljétek meg!
“A fejlődésre és a sikerre azok az emberek alkalmasak, akik igazán akarnak tanulni, gyakorolni, tanítani, és lojálisak. Ők eléggé elkötelezettek ahhoz, hogy részesei legyenek az életüknek. Azok viszont, akik csak peckesen illegetni akarják magukat, és nem gyakorolnak, hogy kiváló tanítvánnyá, tanítóvá váljanak, vagy akik nem lojálisak, nem rúghatnak labdába.” (Blair Singer)

 

Hogyan lehetnék jó tanító vagy gyógyító, ha nem tapasztalom meg azokat, amikről beszélek?

Honnan tudnám, mi a fájdalom, ha még sosem fájt? Honnan tudnám mi a veszteség, ha még nem vesztettem el senkit?

Hogyan javasolhatnék valamit, vagy inthetnék óva valamitől, ha azt sem tudom, mi az? A hitelesség számomra alapelem. Amíg magamon ki nem próbálom, meg nem győződtem, nem tudom átadni igazán. De ez én vagyok, lehet mások, másképp vélik…

 

Az igazi spiritualitás szerintem az, ha a bennem lévő igazságok valódiságáról meggyőződöm. Nem tartom azt mindenki számára követendőnek, de példát mutatok vele. Nem ítélek el másokat azért, mert máshogyan próbálják, de megértést mutatok. Ugyanakkor megadom az időt arra, ahelyett, hogy azonnal ítélkeznék, hogy meglássam, mi is lesz belőle, hiszen az idő a karmánk mérőszáma (erről írtam már cikket), mindent megmutat és érthetővé tesz…

Senkitől nem várom el, hogy megértsen, vagy elhiggyen nekem bármit.

 

Amit tudok: a saját életemért, boldogságomért én vagyok a felelős. Senki nem lesz helyettem boldog, teljes és megelégedett. Ezeket nekem kell az életemben megtalálnom.

Az, hogy sok mindent tudok, értek és a szellemi világokkal megbeszélek, azt sokszor nem kötöm mások orrára, így cselekedeteim lehetnek furcsák.

De drágák! Szánjuk rá az időt, hogy kérdezzünk, és figyelmesen meghallgassuk a másikat. Ha megértjük az indokokat (a sajátjainkat is), lehullnak a sztereotip láncok és felszabadulva próbálhatjuk ki magunkat bármely területén az életnek!

 

Kívánok nektek tiszta spiritualitást, nyitott figyelmes tapasztalást, türelmes jelenlétet és szeretetteljes, boldog megéléseket!

 

Áldással, Pusztai Orsolya - lélekgyógyász

 

www.kristalycsakra.hu

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés