River of God

Fényváros

Egy meditációmban kerubok vittek el egy Fényvároshoz, melyben angyali lények laknak (bár őket nem láthattam). Megpróbálom tolmácsolni nektek az élményt, adjátok át magatokat a rezgésének miközben olvassátok, hogy ti is megláthassátok csodálatos fényeit.

Egy csillagkapu előtt állok, hogy miképp kerültem ide, nem tudom. Egy erő volt, mely szempillantás alatt idehozott.

Csillagok veszik körbe ezt a kaput, ami úgy látszik, hogy magában áll az Univerzumban. Nem tartja fal, vagy bármi, mihez rögzíteni lehetne. Keretét csillagok alkotják, olyan mintha fényük tartaná a kaput. A kapu kétszárnyú és boltíves. Első ránézésre fának tűnik az anyaga, melyre csillagképek vannak festve. Közelebb lépek, hogy megnézzem őket és a kapu léptemre kitárul.

Belépek a kapun, ahol két kerub jelenik meg mellettem kétoldalt. Közrefognak, s visznek valahova. Nagyon gyorsan repítenek, szárnyalunk úgy, hogy a csillagok elmosódnak körülöttem. Szédít a sebesség. Tudom, velük biztonságban vagyok, s olyan helyre visznek, melyet látnom kell, amiből tanulhatok. Megállunk. Körülöttem még mindig csak csillagok. Letesznek a semmibe, egy erő tart helyemen, mit ők húztak körém. Egyedül hagynak a mindenségben, s lassan elindulok az erővel (energiabuborékkal), mely visz előre egy derengő fényforrás felé. Ahogy közeledem, kirajzolódik előttem egy Fényváros körvonala.

 aranyút

 

 

Sugárzó energiamező veszi körül. Csak úgy lebeg az Univerzumban, ott ahol lennie kell. Egyre közelebb érek. Már látom a város szabályosan elhelyezkedő házait, utcáit. Káprázatos a fényesség, mi belőle árad. A falak, az utcák mind fénylenek. Átlátszatlan, bizonyos anyagi tulajdonságokkal rendelkező különös fénnyel. Az erő letesz a fényváros kapujában, ami nyitva áll, s én belépek rajta. Az utca szabályos fénylő lapokból áll, két oldalát házfalak szegélyezik. Az utca nem túl széles de nagyon barátságos. A házfalak egymás mellett egy sorban állnak, mint egy hosszú összefüggő fal, melyet időnként ajtók és ablakok tarkítanak. A falak, az utca kőlapjai, de minden más is különös fényből van. Mintha maga a fény alkotná az anyagot, mintha maga a fény vette volna fel a fal tulajdonságát, megtartva mégis fény eredetét. Nem átlátszó, mégis fénylő. Nagyon különös. Megérintem a házfalat. Tapintásra szilárdnak hat, mégis lágy, de nem megy át rajta a kezem, mint a fényen. Olyan furcsa, teljesen más, mint amit megszoktam. Olyan mintha fényt érintenék, ami valamiféle szilárd tulajdonsággal rendelkezik. Elindulok egyenesen a fényutcán. Szememet nem bántja a ragyogása e fénynek. Jóleső ránézni mindenre, kellemes, biztonságos érzés. Ahogy haladok, nézelődöm. Nem látok modern épületeket, vagy felhőkarcolókat. Legfeljebb emeletes, de legfőképpen földszintes házak mellett haladok. Egyszerű, hivalkodástól mentes épületek. Egyenes falak, szabályos ablakok, néhol boltíves kapuk.

Az egész olyan kedélyes és szeretnivaló. Érzem békéjét, hangulata megnyugtató. Lassan rájövök, hogy senkivel sem találkoztam. A város egyetlen lakóját sem láttam. Mintha üres lenne, s csak egyedül volnék itt, de érzem, azért figyelnek. Haladok az egyenes utcán tovább. Észreveszem, hogy minden ház más színben látszik. Nem a fény színes a megszokott módon, hanem máshogy sugárzik, ezzel teszi egyedivé a házakat. Mindegyik más fényben ragyog, ezért látszik színpompásnak minden. Mégis egységesek. Az összhangot nem töri meg semmi. Annyira megtervezett és helyénvaló.

Az utca egy térbe torkollik. Kilépek a térre és körbenézek. Egy kör alakú téren állok. Körben házak szegélyezik, előttük út vezet. Beljebb egy park van, szikrázóan ragyogó növényekkel, a fák alatt padokkal. A tér közepén egy nagy kupolát látok kiemelkedni a növényzetből. Arra indulok, a parkon át. Az út itt is fényes, szabályos lapokból van kirakva. Körben virágok, színesen fénylő bokrokban. Mintha általuk már színe is lenne a fénynek, pazar látvány. Kiérek egy kisebb térre, a park közepén. A teret padok szegélyezik. Leülök a legközelebbire, s onnan nézek körbe. A tér közepét egy nagy kupola foglalja el, aranyfényben sugárzik. Szemben velem van egy boltíves kapuja. Odasétálok, s felnézek rá. Impozáns építmény. Körbejárom, és még három kaput látok, tehát összesen négy nagy boltíves kapuja van egymással szemben. Biztosan ez a központ épület.

Amikor körbejártam, láttam, hogy minden utca ide tart. Mintha ez a kupola lenne a Nap, s az utcák a sugarai. Érzem a kupola egy szentély vagy templom, az áldás háza. Bár bejutni nem tudok, mert kapui zárva vannak előttem. Most veszem észre, hogy a kupola közepébe egy fénysugár megy bele, mely a Mindenségből, az Univerzumból jön. Ez a kapcsolat, az isteni Energia Fénye, égi csatorna.
 

 undonditonal love

 

Mikor eltölt a bizonyosság, az erő mely idehozott ismét elragad, s a fényvároson kívül találom magam. Felülről látom a szabályos utcákat, a központi kupolát, s a várost körülvevő fényburkot is. Mint a Nap, sugárzik. Észreveszem, hogy a kupolából jövő fényoszlop folytatódik, s eltűnik valahol a végtelenben.

Egyre távolabb kerülök, míg a város egy fénylő pont csupán a csillagok között. Nem meglepő, hogy észrevehetetlen.

A kerubok jelennek meg mellettem, s visszavisznek a csillagkapuhoz. Elbúcsúzunk. Én letérdelve mondok hálát Atyámnak és Jézusnak a kegyelemért, melyben részesítettek.

A kapuból fényenergia árad rám, s feltölt. Lassan elcsitul az érzés, a kép eltűnik, s én visszatérek.

 

Köszönöm.

 

Pusztai Orsolya
Kristálycsakra

 

 images