Photoxpress 3951520

FÉNYLÉNYEK

Ez a tanítást egy meditációm során éltem át, melyben részese lehettem a szellemi Fény munkájának. A szellemi tér, ahová felemelkedhettem, olyan Fénylények otthona, kik szolgálatot vállalnak, hogy otthonukat elhagyva segítsék más dimenzióbeli létezők életét. Csodálatos összhang a Szeretetben...

Miközben olvasod majd e beszámolót, nagyon sokszor érezni fogod az Egységet az elmondottakkal. Nem csoda, hiszen mind a Fény Gyermekei vagyunk, és sosem szűnűnk meg erre szívünkben emlékezni... 

 

Meditációmban egy nagy vízben ringatózom, a hátamon fekszem, s hagyom, hogy a hullámok lágyan vigyenek magukkal. Átengedem magam a kellemes ernyedtségnek.

Két angyal jelenik meg mellettem, megfogják a kezeimet, és a magasba emelnek. Szárnyalunk felfelé a csillagokba. Csak fent, a végtelen űrben állunk meg.

Csend, nyugalom és a csillagok…a végtelenség ölel körbe.

Érzem, valami húz, visz magával, s én nem állok ellent az erőnek. Egy sötét foltszerű tér tűnik fel előttem, felé tartok. Olyan mint egy fekete lyuk, de érzem, nincs okom a félelemre, nem ellenkezem. Egyre közelebb kerülök, míg végül eltűnök a sötétségben. Lefelé zuhanok, de az érzés nem kellemetlen. Egy erő irányít, nem tehetetlen zuhanás ez. Nem száguldok őrült iramban, inkább lassú süllyedéssé szelídül utam. Körülöttem sötétség és végtelen csend, mely megnyugtató, és rendkívül beszédes. Ezt csak az értheti, aki már átélte ezt az érzést.

Itt működnek az igazi érzékek, s hallani a csendet!

Mozgásom egyre lassabb, majd hirtelen fényre érkezem. Szikrázó fényesség vesz körül, mintha a napba érkeztem volna, bár ez a fény egyáltalán nem vakít.

 

Körülnézek, mindenhol ez vesz körül. Fénylő, szerető erő... Úszom, lebegek a fényben, súlytalan vagyok. Élvezem.

Ahogy lassan hozzászokom a környezethez, mozgást veszek észre. Halvány körvonalak mozognak. Arrafelé fókuszálom tekintetemet, hogy jobban kivehessem az alakokat. Csak sziluetteket látok, semmi tömör, vagy megfogható dolog. Határozatlan körvonalú alakok rajzolódnak ki a közelemben. Mintha a fénybe, erősebb fényből vonalakat rajzoltak volna, s ezek a körvonalak halványan bár, de emberi alakokra emlékeztetnek. Mozognak, de mozgásuk nehezen követhető, annyira légiesek, fényből valók, szinte együtt, fényként mozognak, csak enyhe energia-hullámzás jelzi útjukat.

Biztosan érzem azonban, hogy itt vannak körülöttem. Szeretet és erő árad belőlük, minden porcikám felfogja üzenetüket. átölelnek, simogatnak fényükkel. Feltétel nélkül elfogadnak, mert fényként látnak! 

 

Szavak nélkül, szerető gondolattal üdvözlöm őket, s megkérdem, kik ők?

Az felelik, ők a Fény Gyermekei.

Feladatuk fenntartani és megőrizni a Fényt.

Egyesülnek a Fénnyel, mi lényegük, csak a Fényben a Fénnyel együtt léteznek.

Felteszem nekik a kérdést, hogy csak itt, ezen a helyen léteznek-e?

 

Elmondják, itt az igazi otthonuk, de ha egy testvérük elvágyódik, mert hívja valami, s más tapasztalatokra akar szert tenni, akkor elmegy. Azon az úton át távozik, melyen én érkeztem. Hozzáfűzik azt is, hogy ez önkéntes döntés testvéreik részéről, s ha feladatukat ott máshol befejezték, visszatérnek ide, igaz hazájukba. Ez a szolgálat önzetlen segítség az útkeresőknek, akik a Fény felé tartanak.

A Fénygyermekek visszatértüket követően újra egyesülnek a Fénnyel, s feltöltekeznek igaz valójukkal, hogy őrizhessék azt magukban.

-   Hogy történik ez a szolgálat? - kérdem tőlük.
-   Indulj el visszafelé és egy testvérünk elkísér, ki szolgálatra vállalkozott, mert hallja a hívást. Ha vele tartasz, mindent megláthatsz.
 

Búcsút veszünk egymástól, s egy Fénygyermek társaságában a sötét átjáró felé indulok.

 

A többiek kísérnek. Érzem megbecsülésüket társuk felé áradni, ki most elhagyja őket, hogy máshol teljesítse feladatát. A fénylő lény kíséretében érek a sötétbe, s elkap bennünket az erő, csak most ellentétes irányba repít. Újra sötétség vesz körül, itt benn ő sem fénylik.

Kiérünk a csillagok közé, a végtelen térbe. Kísérőmre nézek. Megváltozott. Mintha odaát hagyott volna magából valamit a sötét alagúton túl. Vagy az alagútban? Teste még mindig fénylő és áttetsző, de mégis láthatóbb, kivehetőbb, valahogy megfoghatóbb. Körvonalai élesebbek lettek, bár fénye így is ragyogó. Lehet, hogy ebben a szférában ő így van jelen?

 

A két angyal jelenik meg mellettünk, akik engem idáig kísértek. Közrefognak bennünket, mindegyikünk mellett van egy angyal. Tudjuk, most más az utunk, s elköszönünk egymástól. Elindulunk, szétválunk, mindegyikünket egy angyal vezet, visz magával oda, ahová most mennie kell. Engem oda, ahonnan elindultam, s a Fénylényt feladata felé. 
 
Megkérdezem kísérőangyalomat hová kerül a Fénylény.
Azt feleli, most elkísérik egy helyre, hol pihenni, töltődni fog. Neki most hozzá kell szoknia új állapotához, környezetéhez, hogy vállalni, teljesíteni tudja feladatát. Mindez azt készíti elő. Egy tisztulási folyamaton megy most át, mielőtt ellátná szerepkörét, s megismerné teljesítendő feladatait.
 
- Mi az a feladat amit ő és testvérei itt teljesítenek? - kérdezem.
- Ők azok akik a lelkeket fogadják és kísérik új otthonukba, miután elhagyják fizikai testüket. Mellettük vannak, s támogatják őket, hogy megértsék és elfogadják helyzetüket, azt, amin keresztülmennek.

 

Igen, ezt sok könyvben olvastam, jutnak eszembe az emlékek. Akik halálközeli élményben részesültek, elmesélték, hogyan fogadták őket fénylő, szerető lények.

Milyen csodálatos!

Visszaérünk, s az angyal leereszt a vízbe, lágyan puhán. Elköszön...

 

Ringatózom, lebegek a vízben, majd tudatom visszahúz, és lassan visszatérek fizikai valómba.

 

Még sokáig az élmény hatása alatt vagyok, de szívem boldog, mert dolgozik a Fény, dolgozik a Szeretet!

 
 
 
Pusztai Orsolya
Kristálycsakra

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés