2202212883 dd76c47663
Dimenziócsakra érzékelő gyakorlat

 

Figyeld meg a légzésedet, és ezáltal a testedben az energia ki- és beáramlását.

 

Figyeld meg a levegő áramlásának mélységét és a ritmusát. Ha tudatosan követni tudod az útját, akkor a levegővételt irányítsd úgy, hogy a gyökércsakrán keresztül (mintha a földből tennéd) szívd be, és átvezetve a testeden a koronacsakrán keresztül az égbe fújd ki a levegőt.

Most lélegezz be a koronacsakrádon fényt, áramoltasd le gyökércsakrádig és töltsd fel vele. Addig lélegezz így felváltva, míg érzed, hogy teljesen megtisztul, könnyed és jó érzés. Most szívd be a levegőt szakrális csakrádon elöl és hátul is, és ugyanúgy, mint az előbb vezesd át testeden koronacsakrádig és lélegezd ott ki.

Majd lélegezz be fényt a koronacsakrádon és küldd le azt szakrális csakrádba és lélegezz ki rajta keresztül minden oldalán. Tedd meg ezt minden testi főcsakrád esetén. Hasi, szív, torok, homlok csakráidnál is. Lélegezd át koronacsakrádat is fénnyel.


Most fordítsd egymás felé a két tenyeredet. Figyelj a közöttük létrejövő vonzásra illetve taszításra. Most kérj Isteni Fényenergiát a kezeidbe, sűrítsd össze az energiát bennük egy Fénygömbbé, és figyeld meg, mit érzékelsz. Melegséget és vibrálást tapasztalhatsz, és láthatod is lelki szemeddel a Fénygömböt kezeidben.


Most ezt a Fénygömböt indítsd el gyökércsakrádon át felfelé csakráidon keresztül, és miközben áthalad rajtuk a Fény, érzékeld csakráidat és figyeld meg őket, hol találhatók a testedben és milyen érzés, mikor áthalad rajtuk a gömb.

Ne siess, hagyj elég időt, hogy érzékelhess mindent...

 

 Mikor elértél koronacsakrádig ne állj meg, hanem emeld tovább akarati erőddel a gömböt dimenziócsakráid felé.

 

8. csakrád alattad, az aurád alsó szélén található homokszínű Föld csakra... küldd oda az energiagömböt, és ragyogtasd át vele.

 

Figyeld meg, ahogyan eléri 8. csakrádat a lábaid alatt és áthalad rajta.

Figyelj az érzésre és határozd meg, ez a csakrád milyen távolságra van az előzőtől, mekkora és ha látod, azt is milyen színű. Ha érzed az energiát vibrálni benne és megérzed a „súlyát” is ennek a csakrádnak,

akkor küldd feljebb, tovább a Fénygömböt a hátad mögött és vezesd át 9., kékesfehér színű Omega csakrádon az üleped mögötti auratérben...

Érezd meg, éld át, ragyogd be...

 

Majd indulj tovább felfelé, a fejed irányába, a homlokod előtti auratérhez... ott is találsz egy kékesfehér energiagömböt, a 10. Alfa csakrádat.

Ezt az erőközpontot is érzékeld meg, vezesd bele az energiagömböt, és ragyogtasd át...légy tudatában ezen csakrádnak is.

 

Majd a gömböt hozd vissza a fejed középpontjába, és válaszd két gömbre szét...

Indítsd el egyszerre őket jobb és bal oldali irányba, a két halántékod magasságában, 11., és 12. csakrád irányába. E két dimenziócsakra téridő csakráid, melyek a tértudat megtartásában és az isteni - istennői erő működtetésében segítenek neked...

Bal oldali téridőcsakrád, a bal halántékod mellett az auratérben, ezüstös-fehér színű. Jobb oldali téridő csakrád, a jobb halántékod mellett az auratérben, aranyfehér színű.

Küldd a két energiagömböt e két dimenziócsakrádba, ragyogtasd át őket, és érezd meg a rezgésüket...

 

Ha mindegyiket megérezted, felismerted, érzékelted a távolságukat és erejüket, tekintsd őket most már tudatosan is részeidnek, és a Fénygömböt újra egyesítve, küldd fel, vissza az isteni Fénybe.

Most dimenziócsakráid rezgését szívd magadba, koronacsakrádon keresztül küldd le szívcsakrádba, és áraszd ki onnan aurádra, hogy harmonizálja energiáidat.

Ha harmóniában érzed magad rezgéseidben, fejezd be a gyakorlatot.

Néhány alkalommal ismételd ezt meg, hogy az érzékelésed minél pontosabbá váljon.
Pusztai Orsolya
Kristálycsakra

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés