angel1a

Fogadalmak feloldása invokációval


Isten szent nevében, mert gyermeke vagyok, feloldom most magam minden fogadalom alól.


Mit bármelyik életemben, testben, lélekben vagy szellemben tettem, eltörlöm most mindazt, mi nem szolgál már Engem.


Krisztus Szent Szívében megtisztult a lelkem, Uram megváltotta mindegyik életem, így bármit hordoztam még teherként magamban, azt a Megváltás Fényében neki már átadtam!


Minden inkarnációban megtisztul életem, mert itt most isten Fényében felismerem, tiszta Tudatomban minden mi kényszer volt, megszűnik az isteni Kegyelemmel most!


Ha bárki ellen bármikor vétettem, bocsánatot kérek.


Én is megbocsátok mindenkinek minden ellenem tett vétket.


Megbocsátok önmagamnak mindent, mi lehúzza szívem, Istenem kérlek, bocsáss meg Te is Nékem.


Tiszta szívemből, igaz lelkemből, szellemem által kijelentem:
 Feloldok minden kényszerítő, hátráltató, szeretetlen fogadalmat minden életemben, létezésemben.


Mit a Teremtés kezdete óta bármikor megtettem, most megsemmisítem isteni hitemmel!


Minden mi meggátol abban, hogy tisztán megéljem ÖNMAGAM, azt, hogy bennem szabad akaratom által működjön az isteni Akarat, most semmissé teszem és feloldom a Szeretet Fényében, mert életem a mai naptól megtisztult teljesen, minden fogadalomtól és kényszertől Isten Kegyelmében, az Ő Akarata teljesedjék Vélem!

Így van!

 

Pusztai Orsolya
www.kristalycsakra.hu