940x897 embrace universal consciousness stencil.905x1280 imgs 1

  2020. Január – Univerzális rezgések összehangolása

A hónap mantrája:

UNIVERZUM SZENT EREJE ÁTHATJA A LÉNYEM

EGGYÉVÁLOK ÖNMAGAMMAL MINDEN LÉTEZÉSBEN!

 

Mint a korábban közzétett előrevetítésben írtam, 2020 az önmeghaladás éve.

Ez azt jelenti, hogy megtanulunk átlépni az eddig akadálynak vélt dolgokon, felismerjük a kifogásainkat és kezeljük őket, tudatos célokat jelölünk ki, és változtatunk azokon a dolgokon, amik eddig nem vezettek eredményre.

Én is, mint mindenki, aki haladni, fejlődni vágyik visszatekintettem, értékeltem, vágyakat tudatosítottam és célokat jelöltem ki.

Tudom, mert tapasztaltam, hogy az ego szeret elkényelmesedni, rászokni általa biztonságosnak, megszokottnak elfogadott dolgokra. Ilyen például a kifogások gyártása, vagy a hárítás. Sokszor azért nem teszünk magunkért meg valamit, mert az vált szokásunkká, hogy azonnal bizalmatlanul tekintsünk az új dolgokra.

Ezért az új, minket komfortunkból kimozdító, rövidebb vagy hosszabb távon fejlesztő dolgokra sokszor nemet mondunk.

 

2020 első napjaiban tudatosítottam, hogy a számomra jó dolgokat, amiket eddig még nem tettem, szokásommá formálom. Ezt pedig úgy tudom megtenni, hogy kipróbálom újra és újra, míg tudatosan tapasztalom a hatásait, és meggyőződöm róla, hogyan támogat az engem a fejlődésemben.

Szokásom már régóta pl. a rendszeres meditáció, önfejlesztés… a rendszeres testmozgás… olvasás… stb. Mindezzel önmagamat és a fejlődésemet szolgálom.

Mindig is szerettem kirándulni, de mostanában nagyon élvezem a messzebbre tett utazásokat… lehet ez is szokásommá válik… lássuk, hogyan is fejlődöm, mit is tapasztalok, tanulok általa.

Azzal kezdem, hogy bizalmat szavazok magamnak abban, hogy képes vagyok minden helyzetben a szívemmel jelen lenni, és az engem építő dolgokat befogadni, minősítések nélkül!

Ezért azt is szokásommá teszem, hogy a havi energiákat nem megmagyarázom, csak iránymutatást adok!

 

univjpg

 

 

Aki tényleg fejlődni vágyik az figyel, és belső útmutatásait, érzéseit követve tanul.

Aki ennél többet szeretne, annak bizony többet is kell tennie magáért. Ő rendszeresen eljön a meditációkra vagy az önismereti képzésekre és személyesen fogadja be és éli meg a szellemi információk tudatformáló erejét!

 

Van egy mondat, amit egy olyan embertől hallottam, aki nem vallotta magát spirituálisnak, a józan paraszti eszére támaszkodott és nagy szíve volt.

A mondat így hangzik: Az aggódás nem értékteremtő folyamat!

 

Teljesen igaza volt, és ez az igazság ma is megállja a helyét. Mi döntjük el, mire fordítunk energiát, mert azt is kapjuk vissza!

Az aggodalom, a félelem-, és kifogásgyártás leépít. A bizalom, szeretetteljes beleállás, a cselekedet felépít.

 

Ehhez pedig a legerőteljesebb támogatónk a Céltudati erő.

Ez az a tudati energia, ami által dolgokkal összekapcsolódunk, tapasztalatokat és felismeréseket magunkévá teszünk, bölcsességeket szerzünk.

Sokan tudjuk és tapasztaltuk már, ahhoz, hogy valami tisztán a részünkké váljon, helyet kell biztosítanunk neki, ahol ezután életünk valójaként velünk, bennünk létezik. Ha ezt a helyet kitölti más, pl. az aggodalom vagy félelem, ami nem engedi, hogy ajándékunk elfoglalja méltó részét bennünk, akkor előbb azt át kell tennünk a saját terébe, vagy ki kell ürítenünk magunkból, ha már nincs feladata bennünk, így szabadítva fel a helyet, melyet méltán kitölthet már a leáradó és bennünk lakni vágyó isteni részünk.

De erre csak akkor leszünk képesek, ha igent mondunk a szívünkben minket hívó dolgokra, kifogások nélkül.

 

solstice laura zollar

 

 

Rendben Orsi, de honnan ismerem fel a kifogásaimat?

Nézzük: Van egy szituáció, amire reagálsz.

 

Pl. Gyere el az összejövetelre!

  • Nagyon szívesen mennék, olyan jó lenne de…. a de utáni rész, az mind kifogás, hiszen ha tényleg értenéd és elfogadnád azt a jót magadnak, akkor ott vagy! Vagy ha nem gondolod azt annyira jónak, akkor nem mondtál igazat.

 

Nyugodtan mondj ellent, háborodj fel, de akkor is így működik. Amikor magyarázom a bizonyítványomat, az ego akar meggyőzni engem.

 

Amikor a szívemben érzem, hogy jó az nekem, dolgom van vele és ott a hívás, a vágy, a lelkem kíván vezetni vele. Én döntöm el mit kezdek lelkem üzenetével!

Mit gondolsz, az átszervezési nehézségek, hogy mégis meg tudd oldani, hogy ottlegyél az összejövetelen…. a figyelemráfordítás és felelősséggel teli döntés, amit a helyzet kíván tőled micsoda? KILÉPÉS A KONFORTZÓNÁBÓL, AZAZ AZ EGYEDÜLI FEJLŐDÉSI LEHETŐSÉGED!

 

A 2020-as évben történő folyamatos szembesülésekkel, melyek mind tanító szituációk és egyéni próbák, felismerhetjük ezeket a kifogás-gátakat, mert csak felismerés után vagyunk képesek nekilátni, hogy lebontsuk őket.

Most kérlek, vegyél elő egy papírt és egy tollat.

 

paperpen

 

Írd le azokat a dolgokat amire vágysz, amiket szeretnél megtenni, elérni. Bármi lehet, akár a személyiségfejlődésed, akár a bőségteremtésed, akár a kapcsolódásod terén.

Pl.

szeretnék több emberrel találkozni

szeretnék tudatosabban élni

szeretnék több pénzt keresni

 

Most kérlek mindegyik mellé írd oda, mit kell, kellene tennem ahhoz, hogy ezt a vágyamat a cselekvéssel céllá formálhassam? Azaz mit kell tennem azért, hogy ez megvalósulhasson?

Pl.

szeretnék több emberrel találkozni – ki kell mozdulnom rendszeresen otthonról és el kell mennem azokra az összejövetelekre, amikre hívnak, vagy amikre a szívem mutat

szeretnék tudatosabban élni – jobban oda kell figyelnem a reakcióimra, szembesítenem magam a döntéseimmel és az arra adott válaszaimmal

szeretnék több pénzt keresni – ki kell mozdulnom a kényelemzónámból, fel kell ismernem mit csinálnék szívesen, számba kell vennem a képességeimet és az ellenállásaimat, célt kell kijelölnöm, hogy tisztán tehessek lépéseket felé

 

Most fogalmazd meg ezeket egy teljes mondatban úgy, hogy oda teszel egy de szócskát… és írd mögé ami csak jön belőled…

 

Csak néhány példát írok, természetesen most találom ki őket, lehet nálad másképp van…

 

Szeretnék több emberrel találkozni, ki kell mozdulnom rendszeresen otthonról és el kell mennem azokra az összejövetelekre, amikre hívnak, vagy amikre a szívem mutat, de nincs rá időm.

Bocsi, de ezt ki mondta? Te. Akkor ki tud rajta változtatni, azaz ki tud erre mást mondani? Te!

 

Szeretnék tudatosabban élni, ezért jobban oda kell figyelnem a reakcióimra, szembesítenem magam a döntéseimmel és az arra adott válaszaimmal, de nem tudom, hogyan kell csinálni, inkább hagyom az egészet.

Lehet, hogy most nem tudod, de mindenre van segítség, csak kérj és szembejön veled…

 

Szeretnék több pénzt keresni, ehhez ki kell mozdulnom a kényelemzónámból, fel kell ismernem mit csinálnék szívesen, számba kell vennem a képességeimet és az ellenállásaimat, célt kell kijelölnöm, hogy tisztán tehessek lépéseket felé, de úgysem sikerül, nem vagyok rá képes.

Szeretnék kérdezni valamit? Te úgy születtél, hogy tudtál járni, vagy írni, vagy olvasni? És most?

Minden megtanulható! Kitartással, szívvel, szenvedéllyel! Csak legyél állhatatos és meglátod, miből lesz a cserebogár!

 

 

2020. januárja az első Fény DNS szál hangolásában univerzális rezgéseinket állítja be bennünk, így rendszeresen tudatosítsuk, hogy az univerzum gyermekei vagyunk.

Figyeljünk a Holdfázisokra, január növő Holdban indult, így a tervezés, álomépítés időszaka van!

Január 10-én, a hónap egyik mágikus napján lesz Telehold, ami a leírt álmokat, vágyakat, célokat segíti elérni.

14-én együtt, a kedd esti meditáción pedig behangoljuk a Fény DNS szál rezgését.

 

Csodás megéléseket!

Áldással, Pusztai Orsolya – lélekgyógyász

www.kristalycsakra.hu

 

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés