feny2

2017. December 21. A Fény Üzenete

 

Idén is ott voltunk december 21-én Pilisszántón, a Boldogasszony kápolna mellett, hogy köszöntsük a megszülető Fényt.

Ilyenkor az emberek és a szellemvilág segítő lényei is áhítattal és szeretetteljes szívvel gyülekeznek.

Minden évben valami különleges dolog történik ezen a hajnalon. Olyan, mintha az ég üzenetet küldene számunkra, figyelj, mert ez az erő fog kísérni téged az elkövetkezendő évben.

A fény születésekor, finom szellő támad és egyszerre nagyon hideg lesz. De ez a hidegség azt jelzi, hogy a fény melegsége elől visszahúzódik valami dermesztő erő. Az idő megáll egy pillanatra, minden csendben és dermedten belevész az Örökkévalóba… majd hirtelen valami elindul, és újra mozgásba lendül a felkelő Fénnyel.

Minden évben más ez az élmény, mely beteljesítő jóslatként marad a szívünkben. Az idei születés felhőtakaróként borult ránk, és puhaságával, láthatatlan ölelésével vett körbe minket, mégis másként, mint tavaly. Bár 2016-ban sem láttuk a napfelkeltét, a mostani elfüggönyözés mögött valami készült… nem láthattuk, nem igazán érthettünk, de éreztük. A mai reggel titkai mögött egy olyan belső igazság nyílt bennem, mely azt mondta: láthatatlanul, de itt vagyok veled. Még nem tiszta a cél, dolgozni kell rajta, de a Fény már benne van, csak formát kell öltsön.

A 2017-es év Fényszületése, a 2018-as év belépése megtörtént, de a minket takaró függöny mögé kell néznünk, hogy meglássuk.

Nemcsak Luca napja jósló és jövőbemutató idő, hanem december 21-e, a téli Napforduló is.

Ilyenkor mindig a következő év feladatait szimbolizálja a Napfelkelte módja.

Az eljövendő év, így a szellemi tisztánlátás és láthatatlan részeinkkel, a bennünk élő Fénnyel való összekapcsolódás éve lesz. A Szeretet erejére és egymáshoz tartozásunkra támaszkodva találhatjuk meg az utat. Mi, együtt, összekapaszkodva, egymást segítve és bátorítva.

 

feny4

 

De december 21-e egyben lezárás és indulás is… itt ér véget az éves nagy kör, az adott ciklus teljes kiértékelése. Innen nem csak egy kis szakaszt léphetünk feljebb, hanem egy egész nagy kört, azaz egy újabb emeletet… a tudati fejlődés spirális lépcsőjén. Ha képesek vagyunk szívünket megnyitni a fénynek, az új erőknek és a bennünk megszülető erénynek, akkor egy újabb fejlődési szakasz indul el az életünkben. Ez azt jelenti, hogy dimenzionálisan és rezgés-szintben is feljebb kerülünk. Ezt érzi meg az emberünk is… egyfajta csodálat és áhítat formájában.

Minden évben ez a csoda megadatik nekünk, ha megnyitjuk magunkat és beengedjük a Kegyelmet. Ebben az évben olyan útmutatást kaptunk, mely reményt és hitet ad nekünk.

Amikor felértünk a kápolna mögötti dombra, azt vettük észre, hogy Pilis Keresztje nincs a helyén, ledőlt (elkorhadt). Az első megdöbbenés mögött egy ujjongó hang is megszólalt bennem: LEJÁRT! Már nem kell tovább cipelnünk a keresztet! Eljött az idő, amikor felegyenesedve és megtisztulva, saját döntéseinket megélve léphetünk tovább sorsunk útján, kényszerek nélkül. Ez a Magyarság terheinek , a nemzetkarma oldódásának éve lesz…

 

feny3

 

 

Ezt megerősítve olyan égi jelenések tanúi lehettünk, mely 3 utat mutatott nekünk a felhőkön keresztül. 3 Fény utat, mely fentről átvilágította a felhőtakarót és arany fényben tündökölt.

Először, tőlünk jobbra jelent meg… a felhők egy vékony sávban szétnyíltak, és az Istenatyai erő, a férfi energia, a teremtés és aktivitás ereje jelent meg.

 

feny5

 

 

Ezután a felhők összezártak és a Fényút középen nyílt meg, az Egység, az Egyensúly és a Harmónia erejében.

 

feny6

 

 

Majd újra bezárt a felhőréteg és a Fényút balra fordult, az Istenanyai erő, a női energia, a befogadó és tápláló, megértő energiák irányába.

 

feny7

 

Az Ég így jelezte szabad választásunkat és a bennünk Egy-ként létező Teljességet. Férfi és Nő egységét, Isten és Istennő szerelmét, Ég és Föld ölelését.

 

 

2018-ban csakis rajtunk áll, melyik utat követjük és egyesítjük-e magunkban testi, lelki és szellemi részeinket…

Csodás megéléseket, szeretettel, Orsi

 

feny8

 

Fent, a Kápolna felett egy csoportos meditációt végeztünk el, ha van kedved, gyere, és csináld te is velünk.

 

Lazítsd el magad és engedd, hogy csendben megpihenve érezd a tágasságot magadban… engedj el minden zavaró érzést, gondolatot és elvárást. Csak engedd meg magadnak, hogy a pillanatban létezz… elvárások, kényszerek, elképzelések nélkül.

Most érezd meg a teremtő hatalmadat, mely tudatod által képes összekapcsolódni bármivel és bárkivel. Gondolatban alkoss egy kört azokkal, akikkel szívesen összekapcsolódnál most. Fogjátok meg egymás kezét. Érezd, hogy ez a varázskör, amiben most vagy védelmező, erőt adó, felemelő…

Most gondolatban fordulj a nap felé… emeld orcádat reá és teremtő képzeleteddel, szellemi érzékszerveidet használva lásd meg a Fényt a felhőkön túl. Keljen most fel a Nap a szívedben!

Lásd meg a fényen túli Fényt! Lásd meg a Nap közepében a krisztusi lángot, a végtelen szeretet erejét, a tudat örök világosságát Magadban.

Engedd a benned felkelő Nap fényét szétáradni benned… először a testedben mindenhová… aztán a téged körülvevő auratérbe, és lásd, érezd, tapasztald, hogy… beragyogja az auratered, minden csakrádat, a testedet, minden sejtedet. Engedd, hogy életet adjon, hogy segítsen megszületni benned a boldogság erejét.

Most ebből a fényből küldj le a földbe… Földanya szerető szívébe és lelj biztonságot, védelmet.

Érezd, ahogyan Földanya befogadja szerető fényedet és felküldi neked gondviselő erejét, életet adó szeretetét egy kristályos fénnyel… ez a kristályos energia most körbeveszi az energiateredet és egy kristályvédelmet hoz létre körülötted. Engedd, hogy az a kristályfény stabilizálódjon és a földdel összekapcsoljon.

Most küld ebből a Fényből fel, a Teremtő Központba, Isten szívébe és lelj áldást és kegyelmet.

Érezd, hogy szívedben a Fény… felülről betölt az áldás, alulról a védelem. Érzed, hogy a Nap már itt van veled ebben a szeretetteljes körben és ott ragyog a szívedben, a szívekben.

Most lásd, hogy a szívedben ragyogó Nap két utat rajzol ki előtted. Mindkettő a szívedből indul, jobbra és balra szétágazik, és egy-egy kapuhoz vezet.

Indulj el az egyik úton, és érezd milyen rajta járni… mit tanít, mit ad neked, miben támogat téged… érj el a kapuig, és nyisd ki. Mi van mögötte? Milyen érzés? Bármi is az, engedd, hogy bölcsességével megérintsen, információjával feltöltsön…

Most lépj vissza a szívedbe…

Indulj el most a másik úton, és érezd milyen rajta járni… mit tanít, mit ad neked, miben támogat téged… érj el a kapuig, és nyisd ki. Mi van mögötte? Milyen érzés? Bármi is az, engedd, hogy bölcsességével megérintsen, információjával feltöltsön…

Most lépj vissza a szívedbe… és kérd, hogy a két út kapcsolódjon össze középen egy harmadikban, mely egyenesen vezet az előtted álló kapuhoz… indulj el a középső úton… és érezd milyen rajta járni… mit tanít, mit ad neked, miben támogat téged… érj el a kapuig, és nyisd ki. Mi van mögötte? Milyen érzés? Bármi is az, engedd, hogy bölcsességével megérintsen, információjával feltöltsön…

Engedd, hogy betöltsön és egyesítsen…

Most lépj vissza a szívedbe… és érezd Benső Napodat ragyogni… Isteni és Istennői erődet feléledni… földi és égi önmagadat eggyé válni…

Legyél hát életet adó erő, és sugározd szét a fényt oda, ahová csak szeretnéd… ahogy ezt megteszed, érzed a hálát és a szeretetet…

Önzetlenséged visszatér hozzád egy arany sugárral és ajándékot hoz neked, az új élet reményét, a boldogság ígértét, az életfeladatodhoz szükséges útmutatást.

Vedd el és őrizd meg az elkövetkezendő időkre. Bármikor erőt meríthetsz belőle és útmutatást kérhetsz tőle.

Szeretettel bontakozz ki a körből, amit létrehoztál a gondolatoddal, engedj mindenkit útjára és tudd, a fény ott ragyog benned! Bárhová mész viszed magaddal és szórod Isten akaratában!

Térj hát vissza életedbe ezzel az új erővel.

 

A Fény üzeni neked: bizakodj, mert a láthatatlan erők már átölelnek téged. Bizakodj, mert tudatod készen áll megtisztulni és újra ragyogni. Bizakodj, mert hordozója vagy Isten szeretetének, az Életnek, a Lét-nek! Hidd, hogy a Fény ereje már kijelölte az UTADAT, neked csak be kell járnod!

 

Áldott légy testvérem! Boldog Karácsonyt!

 

Szeretetettel és Fénnyel:

Pusztai Orsolya

www.kristalycsakra.hu

 

feny9