newman

2017. – Az átértékelések és felismerések éve

 

Álmot láttam… egy havas tájon utaztam hazafelé.

Merre jártam, honnan jöttem? Nem számított, csak az, hogy hazafelé tartok. Csodálatos szikrázó és nagyon hideg idő volt, de éreztem, a szívemben hatalmas melegség és fény honol.

A szeretteimre gondoltam, akik otthon várnak rám és együtt lehetünk. A szívemben rejlő fény e gondolat hatására elkezdett áradni, és megérintett mindenkit és mindent. Ahogy utazásom során emberekkel találkoztam, fényünk összekapcsolódott, és összemosolyogtunk. Minden egyes mosollyal valami elindult bennem, mintha növekedni kezdene a szívemben. Éreztem, hogy nem csak önmagamat, de valami nagyon csodás és mély dolgot is hazaviszek magammal.

Hajnalodott… a Nap első sugarai aranyrózsaszín fénnyel telítették meg az eget és eltűnt a köd. Kristálytiszta lett a levegő. Ahogy néztem a terjedő fényt, átadva magam szellemem tiszta tudatosságának, éreztem, hogy ez az erő, az a tiszta melegség és Fény, ami a bennem élő Örökkévaló jelenléte.

Ekkor előbukkant a Nap! Minden egy pillanatra megállt és elcsendesedett: A FÉNY MEGSZÜLETETT! Ahogy a Nap egyre feljebb haladt, Áhítat, Béke és Szentség töltött el mindent. A Napból egy csodálatos aranyos-gyémántos kapu nyílt meg. A kapu kör alakú volt, fénylő, színes kristályszálak (körök) alkották és lassan jobbra forgott.

Ahogy az aranyos fény a kapuban áramlott és forgott, a kör kiterjedt, belőle hatalmas erő és szeretet áramlott. Apró fényszikrák, parányi kristály-szívek áradtak szét a kapuból, körkörösen minden irányba, és a kristályenergiák szétszóródtak.

Láttam, ahogy minden emberhez eljutott egy-egy parányi kristályszív és beleolvadt az emberi szívbe. Tudtam, hogy ezek az isteni fényszikrák felébresztik mindenkiben a személyes fejlődés és életfeladat emlékeit. Ezzel segítve, hogy mindenki egyéni szinten is felismerje az EGYSÉG-be tartozás lehetőségét az életben.

Hozzám is érkezett egy kristályszív… finoman bekopogott, és én beengedtem. Bensőmet végtelen hála és öröm töltötte be. Tudtam és egyben éreztem, megvan a helyem a világban, mely csakis az enyém, mert Isten számít rám, ahogyan mindannyiunkra. Minden úgy van jól, ahogyan van.

celestialws

 

Ezért bármi vár is ránk 2017-ben, azt csakis együtt, szeretetteljes összefogással, együttérzéssel és tiszta hittel leszünk képesek meglépni. Ha a Nap erejét magunkban élni engedjük, fényünk összekapcsolódik és istentől áldott kegyelemmé válik.

Hazaérkeztem! A szeretetben vagyok otthon.

2017-ben egy átértékelést és felismerést hozó és egyben csodálatos időszak következik. Olyan energiák kezdik meg működésüket, melyek minden külső és nem isteni támpontot, melyre az ember megszokásból vagy „kényelemből” támaszkodott, lebontanak!

Csak az isteni és igaz marad meg. Ezzel szinte csontvázig levetkőztetnek, hogy mindenki meglássa Önmaga belső TÁM-PONTJÁT, amibe bármikor kapaszkodhat. Ez Isteni Önvalónk, Központunk, Szeretetünk, Harmóniánk, Fényünk, Összetartásunk!

Minden, ami igaztalan, felesleges, eltérítő, félrevezető vagy hátráltató, még akkor is, ha mi ezt nem látjuk, lassan eltűnik a környezetünkből. Nem lesz már senki és semmi, ami helyettünk elvégzi azt, ami a mi feladatunk! Nem lesz semmilyen külső kapaszkodó, melyeket eddig kifogásként magunk elé tartottunk. Nem bújhatunk hiedelmek és téveszmék mögé, mert falait áttöri és lebontja a FÉNY! Minden világossá válik!

Ezért a szellemi világok arra kérnek minden szellemi Embert, akiben tisztán ragyog benső Központjából, szellemi Tudatából a Fény, hogy bármerre is jár, szórja szét a Fény és a Szeretet magvait és melegét, hogy mindenki magában meglássa, megértse és megtapasztalja Isten Kegyelmét!

Engedd, hogy általad terjedjen tovább a FÉNY!

Engedd, hogy általad áradjon tovább a Szeretetet!

Engedd, hogy általad mutatkozzon meg a HIT!

 

Uram, ki vezérelsz szeretettel engem

Ismered a szívem s tudod, mit kell tennem

Kérlek itt most Téged, hitemet emeld fel

Hogy életem ekképpen hozzád vezethessem

A Fény születése bennem megtörténjen

S minden igaztalan távozzék el tőlem

Leteszem Életem, mindenem előtted

Mert az, mi TE VAGY BENNEM éppen elég NÉKEM!

Köszönöm szépen!

univ 

 

2017-ben egy új korszak indulásában vehetünk részt. A tudat fejlődésének egy új szakaszába lépünk. Az eddig tartó kegyelmi időszak előkészített minket az előttünk álló lépésre: önmagunk felvállalására és értékelésére.

Ez nem az ego által öntömjénezett és pózolt kirakatember, hanem a szívében tiszta, önmagát tisztelő és szerető, ezáltal másokat is értékelő ember jelenléte.

Ehhez azonban tisztában kell lennünk a bennünk rejtező, értünk vagy éppen ellenünk dolgozó részeinknek. Ezért 2017 a bennünk működő erők felismerésének időszaka is. A számtalan formából, színből és minőségből, ki kell válogatnunk és össze kell raknunk magunkat újra.

 

Ehhez ez az év ideális erőkkel segít, hiszen 2017 számmisztikai ereje az 1-es.

Az 1-es bolygója a Nap. A Nap a tudat, a szív és a bennünk rejtező Élet száma, mely isteni minőséggel ruház fel mindent. A teremtő erő rezgéseit hordozza, mellyel alkothatunk és tapasztalhatunk.

Itt az idő, hogy erőt merítsünk belőle és elkezdjünk önállóan gondolkodni, érezni és cselekedni. Itt az idő, hogy lerázzuk magunkról a tudatmódosító befolyásokat és merjük felvállalni saját nagyságunkat és képességeinket. Az élet akkor válik csodává, ha felelősséget vállalunk az irányításáért. Ha kiaknázzuk saját erőforrásainkat és nem másoktól várjuk a megoldást. Ha elhisszük, hogy képesek vagyunk és önbizalmunkat méltó helyére emeljük.

Ez az év az iránymutatás és a példamutatás éve is. Hiába várjuk el a világtól, hogy tiszteljen vagy értékeljen minket, ehhez először nekünk kell tisztelete mutatni önmagunk iránt. Először mi értéklejük magunkat méltóképpen. Mutassunk példát, hogy ez az erő kerüljön bele a kollektív tudat terébe, és ebből meríthessen mindenki.

A Nap elektromos energiája idegrendszerünkre is nagy hatással van. Így 2017-ben bölcsességünk ezen a csatornán tud leginkább üzenni nekünk. Figyeld a megnyilvánulásaidat, hangulataidat, reakcióidat minden helyzetben. Figyeld mikor vagy hisztis, vagy depressziós hangulatban. Az egyik a túlzott energiákat (azok pangását), a másik az energiahiányt (lemerülést) mutatja.

2017. a nagylelkűség, a nagyvonalúság és a bátorság ideje. Már nem ülhetünk a babérjainkon, színt kell vallanunk. Merre tartunk, hová megyünk, mire vágyunk? Te tudod? Fogalmazd meg, érezd át, és indulj el a jó irányba!

Fontos, hogy tudd: tiszteld önmagad, tisztelj másokat, tisztelj minden életet! Ezért ebben a tiszteletben teremts! Azt erősítsd ami jó, követendő és vágyott. Hagyd a minősítést és a kritizálást: dicsérj! Tedd szebbé a világot ragyogásoddal, ami lehet egyetlen mosoly, vagy egy jó szó!

 

sanandaexpansionenergyfield

 

2017-ben angyali részeink újabb energiái aktiválódnak. Ebben a Nap tűz minőségű ereje mellett, a levegő és az éteri minőség rezgései is dolgoznak.

Ennek a minőségnek a felismerésére Mihály arkangyaltól kaptunk üzenetet: http://www.kristalycsakra.hu/index.php/fenyuzenetek/119-angyali-reszeitek-mihaly-uzenete1

Az elementális erőkkel (manókkal, tündérekkel, szalamanderekkel, nimfákkal) való kapcsolódásunk sokkal erőteljesebbé válik. Nagyon sokan találkoznak már ezekkel a szellemi lényekkel, nemcsak meditációban, hanem a természetben is. Az elementális erőkkel való kommunikáció és kapcsolattartás új korszakába lépünk, melynek korábban tudatában voltunk, csak elfeledtük. A szellemi lények és elsősorban személyes elementálunk feladata most ebben az évben, hogy természetanyánkkal egy új minőségben összekössön minket.

Személyes elementálunk egy olyan szellemi lény (hasonlatosan őrangyalunkhoz), akinek feladata a természet erőihez kapcsolni minket. Minden részünket a Földön található hasonló részhez kapcsol, hiszen fizikai testünk a Föld anyagából épül fel. Víz a vízhez, tűz a tűzhöz, levegő a levegőhöz, föld a földhöz köt minket.

Földanya most az emberben lévő tudati blokkokat természeti jelenségek és jelek kapcsán oldja ki. Ezért az érzelmi erők diszharmóniája a vizekkel kapcsolatos jelenségekben, gondolati impulzusaink a tűzzel összefüggésben jelentkeznek majd (ez lehet akár árvíz vagy vulkánkitörés is). Önfelvállalásunk, bátorságunk blokkjai a levegő elemmel, cselekedeti gátjaink a földdel oldódnak 8ez lehet szélvihar vagy földcsuszamlás is).

Erre azért van szükség, hogy kapcsolatunk egyre harmonikusabb és teljesebb lehessen minden életformával. A tudati emelkedés ereje az együttes érzésből és az elfogadó, ősbizalommal átitatott energiákból táplálkozik.

 

newearth

 

2017-ben is sokan eltávoznak e világból, ha önmagukat felvállalni, az erőket befogadni nem tudják. A tudati elválás erőteljessé válik, a fejlődés halad a maga útján…

 

2017-ben a géniusz felbukkanása várható mindenkiben. Ez azt jelenti, hogy előjön egy olyan készség, képesség minden emberben, melyre a későbbiekben szüksége lesz életfeladata megvalósításához. Bármit érzel is most ezzel kapcsolatosan magadban, fejleszd!

 

Az évben a Naperők Holderők és Földerők összehangolása folyik, ezért a Szentháromság erejében a Krisztus-háló egy új minőséget kap. Ez az új vibráció az Új Ember Háló, mely a Gondolati impulzust – Nap erők, az érzelmi intelligenciát – Hold erők és az akarati energiát – Föld vibráció kapcsolja össze az emberi aurarétegekben és írja bele fénytesteinkbe.

A szívháló rendszeren keresztül egy újabb aktiválás várható, mely átalakítja az egész energiarendszerünket, ezáltal a csakra-, és auratér alaprezgésit is. Minden csakránkba egy olyan energia kötődik be az év során, mely átalakítja valóságunkat és új tudati felismeréseket hoz, megérzések és tapasztalatok formájában is. Csakratikus rendszerünkben egy már meglévő, de eddig szunnyadó kapu, a Gamma csakra aktiválódik. Ez a csakra a fej körül található, mint egy „bukósisak”. Jele hasonlít az ipszilonhoz: γ Aki esetleg egy kicsit is foglalkozott a jelekkel vagy a jelgyógyászattal, az tudja, hogy az Y egy regeneráló, gyógyító, helyreállító szimbólum, egy égi antenna, mely a közvetíti az ősi, isteni eszményi rezgést a testhez. Ez a csakra bennünk most az Isten – Angyal – Ember, azaz a Szeretet – Tisztaság – Akarat erőit hozza egyensúlyba.

Ennek a csakrának a feladata összehangolni tudati erőinket a tér-idő rendszerek között. Ez a csakra képes az egyik mátrix rendszerből átkapcsolni a másikba úgy, hogy az információkat át tudjuk hozni ide, ebbe az életünkbe. Ezzel tudatosan álmodhatunk és meditációban olyan információkat kaphatunk, melyek szellemi feladatainkat, tudati fejlődésünket segíthetik.

A csakra folyamatosan hangolódik be az év folyamán. Működéséhez a szeretet, a tisztaság és a szilárd akarat szükséges. Ezért a szívcsakra, a torokcsakra és a hasi csakra is kiveszi a részét a beindításában. Ezért 2017-ben ezek a területek lehetnek nagyon érzékenyek (mellkas, torok, has).

 

crown chakra activation

 

A Szeretet ereje bennünk a 4 őselem harmóniájában mutatkozik meg.

A Tisztaság jelenléte az Istenember számának, az 5-ösnek az erejében, az ötödik-, azaz a torokcsakra minőségében tud jelenlétével segíteni nekünk. Ezáltal kapcsolja be az ötödik elemet, az étert, vagy Akashát a rendszerbe.

Az Akarat rezgéseit a hasi csakránk, azaz a 3. energiaközpontunk működésében vagyunk képesek megnyilvánítani, mely összehangolja bennünk az elképzelés, tervezés és megvalósítás erőit.

 

Így 2017-ben három nagyon fontos számra kell majd odafigyelnünk:

4 – Szeretet üzenet. Használd a szeretet erejét, hogy megold a helyzetet!

5 – Tisztaság üzenet. Tisztítsd meg a gondolataidat/érzelmeidet/akaratodat, hogy tisztán lásd a helyzetet!

3 – Akarati üzenet. Te vagy életed irányítója, tedd bele a helyzetbe a saját döntésedet és akaratodat, majd kérd, hogy mindezt hassa át az isteni akarat!

 

Ha összeadjuk ezt a három számot (4+5+3) 12-őt kapunk. Ez a dimenzionális rendszer és az Tudatos ember száma. Kódjaival lelkünk üzenetét kapjuk. Megfejtésük (a három szám különböző kombinációja) egyéni feladat.

 

2017. tizenkét hónapjában minden alkalommal egy-egy csakra aktiválás történik. Minden alkalommal egy új szellemi képesség erőinek felvétele történik, melyek más megvilágításba helyezik az élet dolgait, ezáltal segítenek átértékelni és újra felismerni.

 

Január: az Önvaló újra felfedezése.

Február: a kapcsolódások minőségének újraértékelése

Március: az önérvényesítés erejének felvétele.

Április: a tudati rend újraalkotása, új törvények megteremtése.

Május: normarendszerek, igazságrendszerek újraértékelése. Ego-háló megtisztítása.

Június: teremtő erő felismerése és a felelősségvállalás újraértékelése.

Július: tudati kapcsolataink vizsgálata. Minőségek rendbetétele.

Augusztus: saját tudati részeink közötti kapcsolatok újraértékelése. Énjeinkkel való újrakapcsolódás.

Szeptember: Földanyával való kapcsolódás és életünk értelmezésének energiái.

Október: szellemi vezetőinkkel, segítőinkkel, lélekcsaládunkkal való újra-kapcsolódások. Felesleges ragaszkodások, kényszerek elengedése.

November: isteni hovatartozásunk univerzális létezésünk befogadása és elismerése.

December: 12 csillagkép energiájával való összehangolódás, dimenzionális lét-utunk energiái, emlékek.

 

Ahhoz, hogy ezek a hangolások megtörténhessenek az isteni gondviselés apparátusainak összehangoltan és velünk együttműködve kell dolgozniuk. Ezért a Karma Urai felülvizsgálják a karma-szerződéseket és a szükséges korrekciókat rávezetik. A karma törvényében egy új fejezet kezdődik: a tudatos felismerés felülírása. Ez azt jelenti, ha az ember hármas egységében együttműködve, a tiszta gondolati, érzelmi és akarati egyezőségében felismerve, elfogadva és átminősítve képes felelősséggel megélni a múltat, annak kényszerítő hatása feloldódik a jelenben.

Éppen azért minden hónap olyan feladatokat és próbákat állít elénk, melyek ezen képességek térnyerését és karmikus jóváírásainkat hivatottak segíteni.

Csodás megéléseket kívánok nektek 2017-ben is!

Áldással Pusztai Orsolya – lélekgyógyász

www.kristalycsakra.hu

 

 

 

celestial human divine